Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

Kovács—Matyó had csűrjét egy válakozásnal négy részre osztották. A szérű közös volt, a két ágat viszont két-két részre rekesztették el. Az egyik csűrben a következő eszközöket, szerszámokat lehetett számba venni. Volt két szekér, egy ökrös és egy lovas, egy régi ácsolt láda („szekrény"), szekér oldal, szövőszék („eszváta"), csirkeborító és csirkeketrec, kasfonó szék, szénavágó, seprő, több lapát, ásó. A csűr külső oldalán egy fonalvető keret lógott, a csűroldal fonadékaiba pedig egy hordásnál szekéren használatos, rövid „nyárs" volt dugva. A mai embereknek sok gyermekkori emlékük fűződik a kertekhez: a kislányok oda jártak ki libát őrizni, a fiúk játszani, madarászni. — A zsellérek és akiknek nem volt kertjük, vagy valakinek a szérűjébe, csűrjébe rakták nyomtatásig a termést, vagy a legközelebb eső telek végére. Adatközlőink szerint a gazdálkodás szerkezetében egyenlő arányú volt a földművelés és az állattenyésztés. A háborús gazdálkodás bevezetéséig, 1936—38-ig a határt nyomásokra osztva művelték. „Az első nyomásban őszi, a másodikban zab, árpa, a harmadikban ültetés volt." Az volt a törekvésük, hogy eleget termeljenek az önellátásra: „csak annyit keressünk, hogy ne kelljen más tallójára menni" — mondták. Azok, akiket megkérdeztünk, szívesen beszéltek az állattartásról, az állatokról. A földes gazdák legtöbbje ökröt, tehenet és birkát tartott. Kovács —Matyó Alajos mondja: „a mi nagyapánknak volt négy ökri, meg volt heverő növendék jószág is, növendék marha, állandóan tartott két tehenet, úgyhogy volt neki 10—12 marhája. Ő maga járt a birkával ki, ő volt a juhász. Gulya is volt, kint a hegyeknek." — A Kovács—Matyó hadból leszármazott Bánó had egyik tagja így jellemzi családjuk gazdálkodását. „Akofar dűlő mind az összes a mienk volt. Búza volt az egyik nyomás, a második zab, a harmadik fekete ugar. Ezen kívül nagy legellő, kaszálló is volt. Nyáron az összes marha, ökör kint volt az Akofarba. Oda mentek az asszonyok fejni is. A legelő közepibe volt egy gunyhó, olyan mint a krumplis güdör, csak nagyobb. Ott háltunk a marhákkal tavasztól őszig, gyerekkoromtól kezdve, míg olyan gyerekem nem lett, aki őrizhette. Második gyerek voltam, a bátyám itthon segített, mióta a kenyeret a kézibe tudta fogni. Ő nem is szeretett a jószággal bajlódni. A gunyhót én csináltam 1918-ban, azelőtt nem volt, csak burókábol volt csinálva enyhő. Minden család a magáét őrzötte, débe és este összejöttek az őrzők", — emlékszik gyerek korára Kovács—Báró Sándor. Az enyhő két méter magas, köralaprajzú karám volt gallyakból, tövisből összerakva, közepén égett a tűz. Ugyanilyen gallyakból, „gámlyá"-ból volt az ajtaja is. A megfigyelés útján szerzett és a szájhagyományból, illetve a visszaemlékezésekből merített ismeretek közlését azoknak a véleményeknek az összefoglalásával fejezzük be, melyek a volt nemesi és paraszti települési mód, telekhasználat között mutatkozó különbségek indokolásával foglalkoznak. Még a feudális kort idézi az egyik vélekedés, mely szerint a földért és a telekért folyó kemény küzdelemben a kisnemesek egyedül álltak, segítség és pártfogók nélkül a földesurakkal szemben, akiknek birtokait a jobbágyok művelték. Ebben a harcban a tagosítások során mindig a Kovácsok és Kelemenek vesztettek egyrészt azzal, hogy gyengébb minőségű földeket kaptak, másrészt azzal, hogy ahol csak lehetett, csorbították a nemesi birtokokat. Egyesek szerint más volt a család struktúrája a nemeseknél és a parasztoknál. A parasztok húszan, huszonötén voltak egy családban, öt-hat felnőtt fiú is együtt élt a családfővel. A nemesek viszont „hamarabb kezdtek szétválakozni, mint az úrbéresek". Hogy melyik volt az ok és melyik az okozat, nem tudni, de az a nézet, hogy „a nemeseknek nem volt birtok, nem volt nagy család" azt sugallja, hogy véleményük szerint a birtok nagysága befolyásolta a családszervezet alakulását. A nemesi birtok elaprózódása és a kisnemesek elszegényedése hozta magával a nemesek gyakori beiházasságát. Azért, hogy a kis birtokot egyben tartsák, sokszor közeli rokonokat 191