Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)
Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez
A kertek nagyobb részében nem volt csűr, ilyenkor csak ,,szűrű"-ről, csak „rakodó"-ról beszéltek. Ezek a rakodók mind belteleknek számítottak és legtöbbjük körül is volt kerítve. A temető melletti kertek például leginkább ilyenek voltak, ott csak három kertben volt csűr. A legtöbb csűröskert a templomtól nyugatra eső területen, a Nagy-kertben volt. Az első világháború előtt 14 csűr állt itt. A csűrök két ízben is leégtek, előbb 1913-ban, amikor csak egy csűr maradt sértetlen, majd újra 1918-ban, és legtöbbjét ez után már nem is építették fel. A kertek eredeti rendeltetésére a szűrű megnevezés utal. Úgy szokták mondani: ,,a csűrt a szűrűre építették". A csűr közepe is szűrű, de ez a terület szűrű lenne akkor is, ha nem állna felette csűr. A szűrű, mint a magyar nyelvterületen általánosan, a szemnyerés színhelye, 1 "' ahol lóval nyomtatták a búzát. A nemesek leginkább ökröt tartottak, ezért nekik is az úrbéresek jártak nyomtatni. Voltak olyan úrbéresek, mint a Farkas —Bugyi had, akik más falvakba is eljártak nyomtatni. Minden „ádzásért" egy véka búzát kaptak. A nyomtatás mellett a szemnyerésnek más archaikus módját is alkalmazták a szűrűn, így a tetőre való zsúpot ,,rozsverőn, rozsverő gáton verték ki". Ezt a szekéroldalhoz hasonló, vesszőből font asztalt két székre fektették és két kézre fogva, azon verték ki a kalászból a szemet. A szalmát ez után még ,,kóbolló"-n (tarlógereblye) végighuzogatták, „kitakarították". A szájhagyomány szerint nagyon régen nem nyomtatták, hanem hadaróval csépelték a búzát. Először csak árpát és zabot nyomtattak, a búzát „sajnálták széttapostatni a lóval". Miután általánossá vált a nyomtatás, a kézi cséplés egy ideig még gyakorlatban maradt, a csűrben ,,még télen át is csépeltek". A garmadát is a szűrűn, ha volt, a csűr alatt szórták, ilyenkor kinyitották a csűr mindkét kapuját, hogy a levegőmozgás kifújja a szem közül a pelyvát. — Akinek egyáltalán nem volt kertje, az udvarában készített „kis szűrűt", ott nyomtatta, csépelte el termését. Századunk elején általában a csűrt istállónak nevezték, összefüggésben azzal, hogy a csűr egyik ágában állatot is szoktak tartani. A csűrök fából voltak, nyeregtetejük zsúppal fedve, oldalukat fűzfával fonták be, de be sem tapasztották. A legtöbb csűr három részes volt két ,,ág"-gal és középen a „sztírű"-vel, de használtak két részeseket is, kisebb szűrűvel és egy ággal. Gyűjtésünk idején három régi csűrt figyelhettünk még meg. Két csűr még régi helyén, a Nagy-kertben állt, a harmadik is oda készült és a szájhagyomány szerint mintegy 150 évvel ezelőtt vették meg és hozták be a faluba, a Farkas —Gőzi család úrbéres portájára. Mind a három csűr három részes, fa vázas. Alapjuk hordalék-kőre fektetett gerenda, „talpfa", hosszabbik oldalukon 6 — 6, rövidebb oldalukon 3 — 3, illetve 4—4 állított gerenda. A gerendák köze egy kivételével fűzfából fonott, e harmadik fala deszka. A szarufás torokgerendás fedélszék mindenütt „babká"-ba kötött zsúppal van fedve. A Nagy-kertben álló egyik csűr baloldali ágát a szérűtől elrekesztették, tetejét a vízvetőgerendákkal egy magasságban „legazolták", lefedték, hogy a birka ne fázzék benne. Ennek a kis hodálynak a falát betapasztották, mert a birka a fűzfát hamar kirágná és azért, mert így melegebb télen. Adatközlőink szerint régen gyakori volt ez, hogy a csűr egyik ágát hodálynak falazták el. A rakodón és a csűrben tartották az egész évi takarmányt és szalmát, amiből nagy kosarakkal vittek be egy-egy napi adagot az istállóba: „az emberek hordták be a takarmányt nagy hátyiban a házhoz." Ha kevés volt a férfi a háznál, az asszonyok is kijártak a kertbe szecskát vágni és behordani az istállóba, de a kerti munka leginkább a férfiaké volt. Gyakran a kert és a csűr több család közös tulajdona volt, így a r ° A kérdés legutóbbi összefoglalását Id. Hoffmann T. i. m. 190
