Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

ségesnek tekinthető csoport a jobbágy leszármazottaké volt, akiket a többiek „parasztokénak, vagy ,,úrbéresek"-nek neveztek. A lakosság kisebb részét alkotó úrbéresek néhány népes család tagjai voltak, mint a Farkas, Kelemen és Bárányi, mind a három különböző ragadványnevet viselő, több ággal.

13 Ez a két különböző társadalmi szint, mely az öröklött jogokból és jobbágyi alávetettségből következett, nem volt megfelelője a lakosság gazdaságilag egymás fölé rendeződött csoprtjainak. A nemesek, illetve a hajdani nemesek utódai nem képezték a népesség nagyobb földbirtokkal rendelkező, módosabb rétegét az úrbéresekkel szemben. A Kovácsok számos hadjából idők folyamán több család elszegényedett, de az átlag kisnemesi birtok is a XX. századra erősen elaprózódott. Kivételt képez a Kovács —Csikós had, mely gazdaságilag a többi fölé emelkedett, amit a falu egy kanonok-rokon vagyonszerzésével magyaráz. Másképp alakult a nemes Kelemenek sorsa, akik földbirtoka az 1906. évi tagosításig egy tagban volt, jobbmódúak voltak a többi nemesnél, földjeiket a családfő vezetése alatt közösen dolgozták meg: „mindenki sajátmagának dolgozott, de egy napon csináltak mindent". A határ Csanálos nevű részén volt a Kelé had legelője és azon túl a Buglyas tetőn és a Mocsároson a szántója. Az volt a szokás, hogy ,,a közelből ebédre minden Kelé odament a Csanálosi kúthoz. Szalonnát süttek, arról folyt a vita, kinek az ökre fainabb. A szeretet! . . . nem viszálykodtak egymással" — emlékszik vissza a had egyik tagja a tagosítás előtti időkre. Mert addig tartott ez a családközösség, 1906-ban ,,a Kelé had fődjeit is összekeverték a községével". A lakosság jómódú rétegének javát a volt úrbéresek alkották. Zsellér alig volt közöttük, mind telkes jobbágyok voltak, akik okosan és eredményesen gazdálkodtak földjeiken. Farkas-Gőzi György szerint a legutóbbi tagosításnál volt úrbéresnek 1200 négyszögölnél kisebb birtoka nem volt, a nemeseknél pedig 200—300 öl volt az átlag. Emellett a tagosításig az úrbéresek földjei a belterület mellett voltak és általában jó minőségűek, a nemeseké pedig rosszabbak és a határ szélén. Sokáig is tartott a tagosítás, mert a kisebb birtokokat kellett a belterület közelében osztani, így az úrbéresekét a nemesek kapták és ebbe az úrbéresek nem akartak belenyugodni. A korábbi földesúri allodiális földek egy része a XIX. sz. folyamán a mónosbéli Elek és az egercsehi Beniczky család birtokába került, más részét mikófalviak, így a Kovács — Csikós had vásárolta meg. A régi földesurak közül egyedül „Bekény uram"-ra emlékeznek, „aki Mónosbélben lakott". Birtokát, amit ma is Bekény résznek neveznek, a Kelemen —Lajos had dolgozta meg, akik „jobbágyai" voltak az adatközlők szerint. „Feljárt ide a Lajos hadba, aztán vendégséget csaptak neki mindég". A zsellérsorba szegényedett Kovács —Kormos had az ugyancsak mónosbéli Zsoldos nevű földbirtokosnál „szolgált". TELEPÜLÉSMÓD Mikófalva népének a fedudális társadalmi rendet őrző három részre tagoltsága szigorúan megszabta a belterület használatát, az egyes családoknak a faluban elfoglalt topográfiai helyzetét. Az adatközlők egybehangzó véleménye szerint az 1906. évi földrendezésig a falu kiterjedése a jelenleginél sokkal kisebb volt, ennélfogva a telkek és a lakóházak a mainál sokkal zsúfoltabbak voltak. A templomtól délre két nagy tömbben az út keleti és nyugati oldalán csak nemesek, mégpedig a Kovács familia két nagy ága lakott. A település legrégebbi részének a Kovács—Matyó had telkét tartják, J:! Hevesvármegyei ismertető és adattár. Bp. 1935., 228—230. 1. 186