Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Rozsnyói Márton: Az 1961–63. években talált új ősnövénylelőhelyek Eger környékén

1962 nyaián Egerszóláttól nyugatra a Bagolyvölgyben kerestem új lelőhelyet. A völgy kiindulásától 1 km-re egy itató kút áll. Ettől 50 méterre, a Legányi által már előzőleg ismert régi lelőhelytől délkeleti irányban sárgás homokkőben — találtam meg a levelekkel sűrűn megrakott réteget. 1962. augusztus 13-án Legányi Ferenccel indultunk el a felsőtárkányi szarmata növényes lelőhelyre. Rég ismert, általa felkutatott, sokszor átnézett és kiaknázott gyűjtőhelyünk volt ez. Rajtunk kívül Andreánszky Gábor is többízben gyűjtött itt munkatársaival. Magam 1952-ben jártam itt utoljára. Azóta sokat romlott a feltárás, beszakadozott, beültették facsemetékkel, szóval most nem lehetett ott gyűjteni. Megnyugtató, hogy Andreánszky Gábor bőven és alaposan írt róla. Miután utunk itt eredménytelen volt, kíváncsi voltam a domb túloldalára is ugyanilyen szinten. Bár Legányi szerint ott teljesen meddő akácosgödör van, engem mégis hajtott a vágy, hogy azt is megtekintsem. A túloldali árkot is csemetézték, de egyes helyeken a kisebb vízmosásokat karókkal és fűzfafonással zárták el s ezzel megbontották a réteget. A megbontott íétegben sikerült levéllenyomatokat, ezenkívül ugyanabban a vízmosásban még két további részletlelőhelyet is találni. 1963. április 26-án Bélapátfalva környékére indultam. A Bélapátfalváról Szilvásváradra vezető műút és a Bükkmogyorósdra vezető földút közt fehérlő dombok emelkednek. A két út elágazásától 2 kilométerre északra, a szilvásváradi út jobboldalán délkeleti irányban, az úttól 20 m-nyire a réten forrás van. A forrástól északnyugatra, az út nyugati oldalán kb. 50 méterrel az út szintje felett találtam új növénylelőhelyet. Ettől nyugati irányban 5 km-re fekszik a régi jólismert balaton-déllői lelőhely (Andreánszky G. : Die Flora der sarmatischen Stufe in Ungarn, 1959, 248^264. о.). A legmagasabb pont a Lófő-tető. A körülötte elterülő dombok tele vannak kisebb-nagyobb vízmosásokkal, hepehupás fehérmárgás foltokkal. Egy meredek oldalban, ahol a márga megszűnik, homokos a talaj s a dombokon kimállott homokkő- és paladarabok fekszenek. Itt is kutatni kezdtem. Az alsó rétegben teljesen eredménytelenül, csak a domb csúcsa felé találtam a homokos, 10 cm vastag palában, rossz megtartású levéltöredékeket. A lelőhely környékén minden további kutatás eredménytelennek bizonyult, csak az előbb említett lelőhelyen sikerült néhány szép, erősen barnára színeződött levéllenyomatot gyűjteni. Sajnos rajtuk az erezet igen gyengén látszik. 1963. szeptember 29-én új növényes lelőhely felkutatására indultam Bükkszentmártonba. Erre a helyre bélapátfalvi utam alkalmával figyeltem fel. Már akkor láttam a falutól 200 m-re északnyugati irányban egy homokkőbányát. Most ezt kerestem fel és láttam, hogy homokjában egyes helyeken szakadozott agyagrétegek vannak és benne sárga színeződésű levélnyomok. Anyaga nagyon hasonló a mikófalvi Szőkehegy anyagához. Egy keveset gyűjtöttem belőlük, aztán tovább indultam. A bányán túl, az északnyugati irányban folytatódó út az Isten-tetőre vezet, a tetőn túl pedig, a hegy nyugati oldalán, akácos vízmosás fekszik, nagyjából egy szinten a túloldali homokbányával. Ezért kíváncsian átkutattam. Az előbbi lelőhely rétege itt is megvan, a vízmosás felső részének anyaga nagyon hasonlít amannak anyagához, mégsem találtam benne semmit. Lejebb ereszkedve, a homok színe világosszürkéből sárgába hajlik át és ellentétben az agyaggal, benne szakadozott foltokkal homokkőréteg húzódik. Ebből szórványosan rossz megtartású levéltöredékek kerültek ki. Lejebb haladva itt-ott, de később mindig nagyobb tömegű a riolittufa. A réteg alja felé egy-két levéllenyomatot találtam, sötétbarna színeződéssel. Egymásba préselt és összegyűrt leveleket. Kibontásuk, meghatározásuk nehéz lesz. 45