Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Kovács Attila: Az észak-hevesi juhászat építményei

Általános módozata volt az akolfalak készítésének az, hogy a tetőt tartó oszlopokra, a talaj szintjéval párhuzamosan, 15 — 20 cm-es réseket hagyva, 4—6 méteres, gyermekkar vastagságú rudakat szögeltek. (2. d. rajz.) Az akol falát — bármilyen technikával készítették is - nem szokták sárral betapasztani, mert ,,akkor nem járná a levegő". Bejáratot rendszerint az akol rövidebb oldalán hagytak. A kaput rövidebb husángokból, lécekből ütötték össze. A nyílás elé helyezett kaput egy hosszú, vékony rúddal zárták el oly módon, hogy a husáng egyik végét alul a falon belülre dugják, majd a kapu előtt keresztben megfeszítik és a másik oldalán felül ismét a fal mögé dugják. A rudat csapoló/áriak nevezik. „Becsapojjuk", mondják a kapu elzárásának műveletére. (3. rajz.) Az akol bejáratát a fejesnél esztrenga-ny'úásnak használták. Az építmény belül nem volt elrekesztve. Együtt tartották benne a nagycsalád összes juhát. Csak újabban és csak a nagyobb akiokban rekesztették el az anyajuhokat a meddőtől. A két rekesztéknek az akol két rövidebb oldalán vagy pedig a hosszabb falon, de külön-külön nyílt a bejárata. Egyszerű építmények szolgáltak a pásztorok védelmére is. Az erdei akol szomszédságában, annak bejáratával szemben — mindössze néhány méter távolságra — a pásztor számára építettek kunyhót. A partoldalban előbb kiásták és vízszintbe hozták az alapterületet, ami nem haladta meg a 2x3 métert. (4. a. rajz.) Aztán az alap rövidebb oldalain egy-egy ágúsfát ástak le. Az oszlopok kb. 170 cm-re magasodtak a talaj szintje fölé. A két ágasfáva szelement helyeztek. Ennek mindkét oldalára hargasokat vagy csak dorongokat raktak, amelyek alsó végei a kiásott gödörben, annak faláig értek. (4. b. rajz.) A bejárat felőli oldalon a hargasok elé egy-egy vastag águst döntöttek a szelemenre. Az így nyert sátortetőre vékony rőzsét, szalmát, gazt raktak, majd az egészet gyeptéglákkal begyepelték. A bejárattal szembeeső oldalon a gödör puszta földfala elé kihegyezett karókat vertek a földbe, sűrűn egymás mellé. A bejárati oldalon csak az águsfa egyik oldalán hagytak nyílást, a másikat elzárták olymódon, hogy a karókat sűrűn egymás mellé a földbe verték. (4. d. rajz.) Gyakori eset volt, hogy a ritkábban vert karókat fonták be fűzvesszővel és ezzel a Iészafalla\ védték a kunyhót. A juhászok kunyhóihoz hasonló kunyhókat építettek a vidéken a favágók és a falutól egész nyáron át távol legeltető gulyások és kondások. A kunyhó fejlettebb formáját jelentette az a típus, amelyet úgy építettek, hogy elől és hátul is, nem egy, hanem két-két ágasfát helyeztek el, kb. 1 m távolságra egymástól. A két szomszédos ágasra egy-egy rövid, kb. 1,20 m hosszú gerendát helyeztek. Az elől és hátul elhelyezett gerendákra a kunyhó hosszában öt-hat vastag gerendát raktak szorosan egymás mellé. Az így nyert tetőhöz mindkét oldalon vastag tölgy vagy bükkhasábokat támasztottak olymódon, hogy a lehető legkisebb rés maradjon közöttük. Ezeket a hasábokat bordának, a műveletet bebordázásnak nevezték. A kunyhó tetejét és oldalait végül meghányták földdel, majd begyepelték. (5. rajz.) A pásztorkunyhónak Észak-Hevesben gulyhó, Borsodban ko/yiba, Dél-Gömörben gu/yiba a neve.

10 Vajkai A. a szentgáli pásztorok hasonló építményeit írja le gunyhó néven.

11 Kunyhóját a pásztor használta vihar előli menedékül, éjszakai szállásul. Szénából, szalmából vackot csinált magának, amit karvastagságú rudak tartottak össze a szétzilálástól. A kunyhóban tartotta csuháját, bundáját és néhány használati tárgyát. Nyáron itt helyezte el a fejőedényt is. Tüzet a kunyhó előtti placcon rakott. Állandó tűzhelye nem volt. Legföljebb egy-két követ, tuskót használt a tűz védelmére. Itt 111 Tsz. 211. Herman О.: A magyar pásztorok nyelvkincse. Bp. 1914., 74. 11 Vajkai A.: Szentgál. Bp. 1959., 178. 372