Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Takács Lajos: A verpeléti dohány termesztése

Ültetés. a) A föld előkészítése. Ahogy a palánták megerősödnek, május elején, meg lehet kezdeni az ültetést. Addigra a föld előkészítésének is meg kellett történie. A föld megmunkálása a kapások alá igen nagy gonddal történt már a dohánytermesztés kifejlődése előtt is. E tekintetben pl. a káposztatermesztés útmutatótul szolgálhatott a dohány termesztéséhez. A Patriotisches Wochenblatt 1804-es évfolyamában olvashatjuk:

24 „Der Acker wird wie ein Krautacker zubereitet..." — s a továbbiakban leírja a cikkíró, hogy háromnégy szántás szükséges a dohány alá, aszerint, hogy trágyás-e a föld. A jó talajelőkészítés kedvező kihatásaival tehát már akkor is nagyon tisztában voltak. A későbbiek folyamán, ahogy a dohány mint árunövény jelentősége nőtt,e munkálatok is tökéletesedtek. A dohánytermelő birtokosok, földjük minőségének megfelelően, 5 — 6 esetleg többéves forgóba osztották a dohányt s közvetlenül, vagy előtte való évben trágyázták, ősszel 2—3-szor szántottak s tavasszal egyszer; boronáltak, hengereztek: lazították, majd tömték a földet, hogy vizet fogjon s megőrizze, s a talajbaktériumokat serkentse. De ezenkívül még műtrágyával is beszórták. Ezzel szemben szinte csodálatos a verpeléti dohány igénytelensége. Ősszel a földet fel sem szántották, sőt a górét sem szedték ki: a mag beszedése után a lovakat, szamarakat legeltették közte s etették meg velük a még meglévő zöld hajtást, levelet. A lovak úgy mondják különösképpen szerették is a dohánymagot. A későnérő, vagy félérett gubákat ezek szokták leropogtatni. A góré letakarítása is legtöbbször tavasszal történt, hogy a föld fagya felengedett. Akinek télre szüksége volt rá, keríteni, vagy házfedésrt, az annyit tépett ki belőle őszön, hogy elég legyen. Tüzelni azon télen úgy sem lehetett vele s legalább nem foglalta a helyet az udvaron télen át. Tavaszra kellett csak kerítem és a górészál is csak nyári tüzelőnek volt jó. S hiába is rendelte el a kincstár, hogy ősszel a górét ki kell szedni, itt senki sem tette azt, pusztán a rendeletre. Verpelét kivételes helyzetben volt, különleges dohányt termelt s külön szokásait a kincstár sem nagyon bolygatta. Igaz, hogy addigra, mire a rendelkezések megszigorodtak, a dohánytermesztés is lassacskán megszűnt. A górét úgy szokták kihúzkodni és zsúppal, vesszővel, iszalaggal összekötni, aztán hazaszállítani. A ház hátsó végébe kupacokba, rakták vagy, sorjába, a kerítésnek állították. így jobban száradt. S hogy letisztult a föld, egyszer megszántották; nem is mélyen, csak annyira, hogy a régi levelek s a gazszálak a földbe kerüljenek s a felszíne is egyenletesebb legyen. Mély szántás nem is lett volna tanácsos, mert pl. a homok sok helyen 3—4 arasznyira apró köveket s meszes réteget vetett fel. Trágyázni ritkán szoktak. A dohányföldre nem vittek trágyát a trágyadombból, esetleg csak az oldalából, fenekéből, de leginkább csak az apró kotradékos szemetet, ami a gazdáknál is csak törmelékként maradt meg. A szegénysoriak pedig azt szórták széjjel a földön, ami feleslegként megmaradt a palántos behintésekor, az ólak szemetéből összekotort kupacból. Ezt a góré-szedés után teregették a földre s utána szoktak szántani. Ez az egy szántás volt a legtöbb esetben az egész talajelőkészület: a laza homokot meg sem boronálták. Ez csak még porhanyította volna az amúgyis nagyon laza talajt s a szélnek még jobban kiszolgáltatta volna. A barázdás, göröngyös s egyenlőtlenül szántott talajt az esők beverték, elsimították, úgy hogy akadály nélkül kezdhettek neki az ültetésnek, — mikor eljött az ideje. 34

/í. Z.: i. m. 114. 360