Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Takács Lajos: A verpeléti dohány termesztése
A talajművelés tehát nagyon egyszerűen folyt a lakosság nagy többségénél. A dohányföld értéktelen területnek számított, a szőlő megtelepítéséig más célra alig használhatták s csupán a dohányt bírta el évről-évre. Viszont a verpeléti dohány, mint tudjuk, akkor volt a legszebb, legértékesebb, ha vékony lemezű, citromsárga levelet adott. S az ilyen levél csakis a sovány homokon termett s ezért is nem nagyon trágyázták, csak akkor, ha már semmit sem akart teremni a föld. Ezért ültették évről-évre ugyanabba a földbe. S ezért szokta állandóan hajtogatni, ha a kérdés szóbakerült, V. Csorba Mátyás a híres sárgadohány-termelő: ,,A sárgadohány termesztésnek az a veleje, hogy évről-évre egy helyre ültessük". b) Előkészület az ültetésre. Mire a palánták 5 — 6 levélre felerősödtek és a legnagyobb akkora volt közülük, mint a félkrajcáros 35 , ültetni lehetett. S míg az ültetés a kertészeknél április végén, vagy május elején megkezdődött a verpelétinél általában csak május végén indult meg. Szentkirályi Ödön írja, hogy Verpeléten a palánta 26 kiültetése május 20-tól kezdődik, midőn ,,a föld már jól átmelegedett". A kései ültetés Kerpely szerint azért nem jó, mert a száraz időben a fiatal növény, ha meg is fogan, nem tud jól fejlődni, lassan nő s csak sínylődik s ennek következtében levele is durva maradt. 37 E szárazságnak a verpeléti dohány is ki volt téve, viszont ez számára nem jelentett olyan nagy veszedelmet. ,,Ezen dohányfaj egyébként olyan természetű, — írja Szentkirályi a Magyar Dohányújságban — hogy a beállása után napokig, sőt két hétig tartó szárazságot is eltűr s csak sínylődik, de amint egy jó nyári eső éri, megiramodik és biztosítva is van a jövője". 38 A dohány ha esőt kap gyorsan nő: viszont „minél gyorsabban nő a dohány, annál finomabbak a levelei,,. 39 , így tehát a verpeléti dohánynak 1—2 jó eső elegendő volt, hogy beérjen s a szárazság csak növelte finomságát, értékét. Nem hiába szokták mondani nemcsak itt, hanem Szabolcsban is, hogy ,,a fiastyúk felhúzza a dohányt". Úgy mondják, hogy az augusztusi eső, ha Szent Istvánig leesett, mindent helyrehozhatott, még szárazságban is. A kertészek, kik 3—6 holdat ültettek be, palántájukat kocsival vitték a földre, faládákban, ferslagokban, amelyek a törékeny, fiatal növény szállításának legjobban megfeleltek: ezeket időben kellett elő készíteni, kijavítani s a rosszakat pótolni. A palántákat pedig fokozatosan, már napokkal, sőt 2—3 héttel előbb elkezdve hozzá kellett szoktatni a hidegebb, szeszélyesebb időjáráshoz, a szabad levegőhöz. Az „edzést" rendszeresen végezték: amint melegedett az idő, kezdetben csak nappal, jobb időre hagyták szabadon a melegágyat. Aztán, hogy erősödtek a palánták s az idő is enyhült, melegedett, éjszakára is felemelték „egy-két nyílásra" a palántás ágy üvegét — ha üveges melegágyuk volt. A törékeny, sokszor nyurga és sápadt melegágyi palántákat, aszerint, hogy molinó, vagy üveg szolgált védelmül, óvatos időbeosztással, különböző rendszerrel szoktatták a kinti időhöz. S gondolható, hogy az ilyen előkészület is sok dolgot és sok munkát jelentett a kertésznek. Verpeléten nem volt ilyen előkészület: a szükséges kellék a többi munkából rendelkezésre állt: hátyiba szedték, mely úgyszólván mindenféle emberi erővel történő szállításra szolgált. A palántos pedig a szabad ég alatt volt, ahol eső, hideg, szél és meleg egyaránt érhette és a fiatal növényeket már korán megedzette. Nem is volt panasz ott a dohányágyi betegségekre, mint pl. a kukásoknál, ahol a penészrothadás5 Vö. Fejér Sándor: A' hosszúpályi muskotály-dohány művelésmódja, MG., 1843., 33. 6 Szentkirályi (= Sz. ö.) i. m. 3. 7 Kerpely Kálmán: A jó dohánykertész, Budapest, 1914., 64^68. 8 Szentkirályi (= Sz. Ö) i. m. 3. 9 Kerpely i. m. 67. 361
