Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Takács Lajos: A verpeléti dohány termesztése

Lényegében ugyanerről ad hírt, de már Verpelétre vonatkozóan, Kazay is akkor, amikor a fentieket folytatva vitázik az „öregek véleményével":

22 „Úgy hiszem, ezen állításomra sokan (az öregek közül) fogják azt mondani: nem úgy van az! a mostani verpeléti dohány árnyéka sem lehet a régibb időben termettnek — írja. Pedig a valóságban a dohány minősége — folytatja tovább — legalábbis olyan most, mint akkor volt. . . Kinézése azonban a jelenleg termelt verpeléti dohánynak sokkal szebb, mint pl. a 40-es években termelt, mikor pedig a dohánytermelés Verpeléten teljes virágzásban volt. Az ezen időből fennmaradt dohánylevelek a mostaniakkal összehasonlítva szánalmas benyomást idéznek elő, bár megengedem, hogy a zöldes és éretlennek látszó levelek minőségre nézve talán semmi kívánnivalót sem hagynak maguk után". E „minőségi javulás", e sárgulás, nem a trágyahiány s a föld soványodásának következménye-e? Valószínű — különben az „öregek", akik (hihetőleg verpeléti termelők) ugyancsak az ízesebb, kissé erősebb dohányt szerethették, nem becsülték volna le a későbbi sárgább, látszólag jobb minőségű termést. De nem kell elfelejtenünk azt sem, amint erre rámutattunk, hogy a dohánytermő övezet a falu terjeszkedésével egyre kijjebb szorult, egyre homokosabb területre. Egyébként Kosutány szerint mindkettő, a debrei és a verpeléti dohány is I. o. Nicotiana Paniculata.

23 Nikotin-tartalma mindkettőnek rendkívü lcsekély : 0,21, illetve 0,24. Tulajdonságait, melyekkel lényegében a többi leírás is megegyezik, Kazay a következőkben foglalja össze:

24 „A verpeléti dohánylevelekből csupán pipadohány készíttetik s ezen pipadohány, gyenge, kellemetes ízű, igen jó illatú s élénk égésű". Melegágy és palántás. A palántázásnak két fő formája van : 1. a hidegágyas, amikor egy jól védett és előkészített földterületen melegítő trágya-alj nélkül nevelik a palántát, és 2. a melegágyas, amikor friss trágyából melegítő aljat raknak és az erre hintett vékony földbe vetik a dohánymagot. A fejlett dohánytermelési gyakorlat természetesen a legeredményesebb palántanevelési módot, a melegágyasat alkalmazza. A hidegágyat csak biztosításképpen, kisegítőül szokták megtartani, arra az esetre, ha nagyon rosszul sikerül a melegágypalánta, vagy ha fagyás, féregrágás következtében később újból kell ültetni a dohányföldet, s a régi palánta addigra kifogyott, vagy elvénült. A hidegágyas nevelés pedig még a múlt században is általános volt a paraszti dohánytermesztés gyakorlatában — csak nem ezzel az elnevezéssel. A dohánypalánta melegágyi nevelése nem paraszti gyakorlat : felülről, a főúri és kolostori kertekből terjedt el. Wellmann helyesen mutat rá:

25 „Az allodium a — részben középkori szerzetes-mintagazdaságok példáján nevelődött — parasztközösséghez jár iskolába, ennek földmívelő eszközeit és munkamódját veszi igénybe maga is még századokon át; egyedül az intenzívebb kertészeti kultúra az, ami felülről, virág és gyümölcskedvelő nagyurak és nagyasszonyok közvetítésével terjed lefelé". E kertészeti kultúrában, melynek emelésén még a legelőkelőbbek",... a királyok, császárok is tisztességes foglalatossággal"

26 serénykedtek, nem volt ismeretlen a melegágy sem. Lippai 1651-ben megjelent Calendarium Oeconomicuma részletes leírását adja.

27 Posoni kertjében pedig a IX. Rész „az ganéjos ágyrul" szól, „kiben idején mind 22 Kazay: i. m. 2. л Kosutány i. m. I. k. (1877), 13-14. 24 Kazay i. m. 2. 25 Wellmann Imre: Mezögazdaságtörténetünk új útjai. Domanovszky-Emlékkönyv, Budapest, 1937., 693. ZR Lippai János: Posoni kert. . . Győrött (új kiad.) 1753., 2. 27 Lippai János: Calendarium Oeconomicum . . ., Kassán, 1651., 15. 23* 355