Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Takács Lajos: A verpeléti dohány termesztése
annyit mondva róla csupán: 17 ,,sárga, apró, nagyerejű". Mindenesetre a fentiekbó'l az állapítható meg, hogy a debrei és a verpeléti dohány között a múlt század elején különbség volt és ez fó'ként az erősségükben mutatkozott meg. Színük azonos volt: mindkettőé sárga. Szentkirályi azonban 1885-ben még a verpelétiről is a következőt állapítja meg: ,,A verpeléti dohány kétféle, de csak a növény alakjában különböző, nagy és kis növésű fajban létezik". 38 Mi lehet tehát a helyzet? Van-e összefüggés a két fajta között és van-e összefüggése a debreivel? Kazay a Magyar Dohányújság 1884. évfolyamában a következőket írja a verpeléti dohány eredetéről : ]!) „A jelenleg verpeléti név alatt ismeretes dohánynak ősét azon dohány képezheti, amelyet az 1820. évben gróf Szapáry József amerikai magból szaporított s mely dohány ezen évben a kedvező időjárás mellett igen jól sikerülvén, általános feltűnést okozott s magján kapvakaptak a Verpeléten és környékén már akkor létezett dohánytermelők s ezen idő óta folytonosan megőrizték annak jellegét, sőt a gondosabb mívelés által annak minőségét jelentékenyen fokozták". Ezt az adatot azonban senki más rajta kívül nem közli, például Szontágh sem, aki 1846-ban megjelent könyvében megemlékezik a debrői s a verpeléti dohányról. Úgy hisszük, hogy nem is ez volt a lényeges a verpeléti fajta kialakulásában, annál is inkább, mert a talaj idővel, összetételének megfelelően, átalakította volna. Úgy gondoljuk, hogy a verpeléti dohány lényegében a debreivel volt azonos, annak volt egyik válfaja. Mindkettő sárga s mint említettük Verpeléten is volt nagylevelű. Nem kell azonban elfeledni, hogy mikor debrői dohányról beszéltek a múlt század elején, azon a debrőit kellett érteni. Itt viszont a talaj nem olyan, mint Verpeléten nem olyan sárga homok a dohányföld, hanem sárgás-fekete. Ez a föld pedig erősebb s nagyobb levelű dohányt terem. Ezt a fajtát vihették tovább Feldebrőre s aztán Verpelétre, majd az egész környékre is. Barchetti 6—7 községet is felsorol a sárgadohány termelői között. 20 Ez a dohány Verpeléten a falu körül az istállókerti övezetben nevelődött a múlt század elején, mikor még nem volt az Ó- és az Új-telep, Kendergát betelepülve. Ez a talaj pedig ugyancsak nem teljesen sárga homok, hanem feketés-vereses sárga. Ahogy távolodunk a falutól Debrőfele, illetve a délkeleti domboknak, úgy sárgul. Ez a föld még elég dús volt, s különösen jó, ha trágyázták. Itt megtartotta a dohánylevél nagyságát, ha valamivel gyengébb is lett, mint Aldebrőn. Viszont, ahogy a kereslet nőtt s e sárga dohány nagyon kapós lett, termesztését kiterjesztették nagyobb területre is, a rossz homok felé. Ilyen nagy határrészre viszont már nem juthatott trágya, különösen az akkori gazdálkodási viszonyok között. E terület persze így is megtér-, mette a dohányt, sőt sárgábbat, egész citromsárgát, csak nem nőtt olyan nagyra. S hogy így lehetett,annak megállapítására Szontágh megjegyzése is bátorít. Ezt írja: 21 ,, . . . ki ismerte 15—20 év előtt a debrői dohányt? Akkor legalább 1 lábnyi nagyságú sárga-barna színű s jeles ízű volt, most folyvást trágyázatlanul maradván a föld, halavány sárga, tenyérnyi nagyságú s bíz íze sem javult. Ha pedig meggondoljuk, miképp a debrői kimerített dohányföldben most egy holdon alig terem meg fele annak, mi hajdan — úgy a nem trágyázásnak nagy hasznát, dohánytermesztési tekintetben tisztán kiszámíthatjuk". 17 Szent mariay: i. m. 7. Vö.: Tsötönyi Márton: A' mezei gazdaság minden ága, Pesten, 1836., 94 — 95. 18 Szentkirályi (=Sz.Ö) im. 3. Iy Kazay: i. m. 2. -" J. Barchetti: i. m. 10. 21 Szontágh: i. m. 13. 354
