Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Szabó János Győző: Honfoglaláskori sírok Eger-Répástetőn

történt és a leggondosabb temetéssel is összeegyeztethető volt sok népnél, erről a néprajzi irodalom bárkit meggyőzhet. Szomszéd népeink, a nyugati- és délszlávok, románok néprajza különösen sok adattal szolgálhat.

13 Azok a halottak, akikről úgy sejtették, hogy ártani fognak, már temetésük előtt különféle, gyakran elképesztően kíméletlen szertartásokon estek át. Ha mégis ártó szellemmé vált, s különösen ha a legveszedelmesebb fajtájáról volt szó: az alvó ember vérét szívó vámpírról,

41 sírját felásták és először rendszerint ugyanazokat a müveleteket újra megismételték rajta. Végső soron teljesen feldarabolták, vagy elégették. A sírokat feltáró népvándorláskori-középkori kutatónak hasznos, ha számon tartja mindazokat a halottal kapcsolatos óvatossági rendszabályokat, amelyeket Közép- és Délkelet-Európa néprajzából megismerhet. Ezeknek a szokásoknak az ősisége nyilvánvaló.

15 Az anyag áttekintését megnehezíti, hogy monografikus fel4;i A kérdés hatalmas néprajzi irodalmából hat könnyebben hozzáférhető munkára hivatkozunk. 1. Bulgárok: Strauss Adolf, A bolgár néphit (Bpest 1897) 159. skk., 361 390. 2. Szerbek-horvátok: Friedrich S. Krauss, Slavische Volksforschungen (Leipzig 1908) ПО 123, 124— 136. - 3. Románok: Schmidt Tibold, Adalékok a hazai oláhság temető-kultuszához. Etn. 15 (1914) 132. skk. — 4. Szlovákok: Ján Mjartan, Vampirglauben in Zemplin. (Slov. Národopis 1 [I953J133. skk. Dolgozatunkhoz a szlovák szöveget is felhasználtuk (107-133). 5. Lengyelek (a többi szláv nyelvű területek anyagának felhasználásával): Moszynski Kazimierz, Kultúra ludova stowian II/l (Krakow 1934) 532§-542§. 6. Nyugati szlávok és keletnémet területek hangsúlyával európai áttekintés: Bächtold Stäubli. Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens VI. (Berlin und Leipzig 1934 1935) 811. skk. 41 A vámpírokban való hit annak az egész Óvilágban általánosan elterjedt hiedelemnek egyik sajátos változata, hogy a halottak lelkei nemcsak segíteni, hanem ártani is tudnak. A vámpír ártó szerepe egy népcsoportnál sem merül ki abban, hogy éjszaka az alvó emberre rátelepedve szívja a vérét. Poroszországban a kaszubok szerint a vámpír először saját magát marcangolja (s már ezzel is sorvasztja az élőket), később a rokonainak a vérét szívja, majd távoli ismerősöket fogyaszt; végül a templomtoronyból harangozik éjnek idején, és ameddig a harangszó elhallatszik, mindenkinek meg kell halnia (Bächtold Stäubli). Szlovákiában is feljegyezték, hogy a templomtoronyból nézi az embereket, s ameddig el tud látni, addig tud ártani. (Mjartan). Szerb területen úgy tartja a nép, hogy szárazságot, dögvészt, éhínséget is okoz (Krauss). Egy másik oldalról megvilágítva e kérdést: a nép képzeletében ugyanazok az okok a halottat egyszer vámpírrá, másszor csak közönséges ártó szelemmé alakítják át (pl. kereszteletlenek, pap nélkül eltemetettek, gyilkosok stb.). A vámpír megjelenhet bizonyos állatok képében vagy lángnyelvként. Ha ilyen állat (pl. fekete macska, csirke) a halotti ágy alá fut, a legártatlanabb hírű ember is vámpír-gyanússá válik. (Krauss, Strauss). A tudományos kutatásnak a fogalmak tisztázása végett különbséget kell tenni a „Nachzehrer" (élőket felzabáló) és vámpír (vért szívó) között; a „vukodlak" (rendkívüli ember) és a „striga" (boszorkány) alakja között, - a nép képzelete azonban nem von határt, a motívumok egymásba folynak. Ha a néprajz egy-egy területen valamelyik motívum hiányát állapítja meg, e negatívumból veszélyes dolog kultúrtörténeti következtetéseket levonni. Elhalványulhattak vagy idővel megerősödhettek egyes népeknél bizonyos hitvilági alakok. A vámpírizmus kifejezés alatt a továbbiakban egy olyan hiedelemvilágot értünk, amely egyes halottak ártalmasságában hisz, s ez materiális vonatkozásban a közösség védelme, ill. az ártalom megszüntetése céljából a halott testével kapcsolatos különleges eljárásokban nyilvánul meg. 45 Ha a keresztény egyház, különösen a görögkeleti vallás papjai helyenkint közreműködtek is a vámpír megsemmisítésében (szenteltvizet hintettek a sírra, vagy a kiásott halott szájába öntötték stb.), s bár még a görögkeleti egyházi átok szövegében is a kiközösítettről azt írják, hogy ,,Te az örökkévalóságig nem válhatsz hamuvá, hanem kő és vasként változatlanul fekszel" (a vámpír hullája is ép és piros színű marad, szemei nyitva vannak stb.) — ezek csak az egyház alkalmazkodásának a bizonyítékai és a nem a keresztény tanítás lényegéből fakad. Egyes vámpírisztikus szankciók világosan utalnak a szlávság —románság kereszténység előtti kultúrájára. Jelképes vagy valóságos elégetés: hamvasztásos temetkezés. Kihegyezett karókkal döfködés: falándzsák használata. (Johannes Ephesios adata jut eszünkbe 585-ből a balkáni szlávokra vonat120