Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Szabó János Győző: Honfoglaláskori sírok Eger-Répástetőn

A sírba tett lószerszám szokványos, egyszerű kivitelű. Nem tudunk arra feleletet adni, hogy a vas nyeregpántok a nemesebb fémmel vagy csonttal díszített női nyergekkel szemben a férfinyereg jellemző ékítményei voltak-e, vagy ezek a honfoglaláskori emlékanyagban csak kivételt képeznek? Az 1. sír halottját öve nélkül helyezték nyugalomra. Sem övdíszeket, ill. az öv fémalkatrészeit, sem az övről függő pásztorkészség maradandó emlékeit nem találjuk az előzetesen beszállított emlékanyagban. Ez ugyan még nem volnaj döntő. De a sírfeldulás után rögtön átvizsgáltuk a visszahányt földet, a medencét pedig bolygatatlan állapotban tárhattuk fel. Ásatási tapasztalataink szerint az övnek valami nyomára ilyen körülmények között okvetlenül rábukkantunk volna. A kérdéssel foglalkozó előtt jól ismert, hogy a keleti pásztornépeknél, tehát a honfoglaló magyarságnál is az öv ajándéka nagy tisztelet jelképe volt. Ha valakit övétől megfosztottak, az a jogfosztottsággal volt egyenértékű. Szent helyeken az öv lecsatolása az alázat kifejezője volt.

41 Ha előkelőbb honfoglaló magyar férfi halottjaink felett — akiknél elképzelhetetlen, hogy életükben fegyverövet, ill. díszövet ne viseltek volna — övdíszeket, ill. más övre utaló leletet nem találunk, e hiány miatt minden esetben valami nyomós okra gondolhatunk. A répástetői 1. sír halottjának felövezetlenül való eltemetésére a mellében talált késpenge adhat magyarázatot. Az összefüggés felismerése nem magától érthetődő, a kérdés megvilágítása elmélyült kutatást igényel. Szerencsések voltunk, mikor az 1. sír csontvázának törzsét az ismertetett módon, bolygatatlanul megtaláltuk, s a 4—5. bordák között leszúrt késpengét magunk tárhattuk fel. Honfoglaláskori sírban kést ilyen módon eddig nem találtak. Felmerült tehát a gyanú, hogy másodlagosan került ide, állati bolygatás következtében. Ürge vagy más földben túró állat járatát ugyan nem észleltük, holott a nem homokos altalajban — tapasztalat szerint — ennek elszíneződését észrevehettük volna. A mellkason a kés körül a csontok elmozdításának, törésének legkisebb jelét sem tudtuk megfigyelni. Ezért fel kell tennünk, hogy az állat nyom nélkül a derék tájékáról éppen a mellközépre mozdította el a késpengét, mégpedig úgy, hogy az a csontok közé mélyen behatolva pengecsúccsal lefelé álljon. Csakhogy ilyen okoskodás alapján állati bolygatásnak tulajdoníthatnánk mindazokat a jelenségeket, amelyeket eddig a feltárások során csak egyszer figyeltek meg, — tekintet nélkül arra, hogy ilyen bolygatás feltételezésére egyéb okunk nincsen. Vajon a halott a szívét átdöfő késszúrás áldozata volt? A halottat nem ellenséges kezek hantolták el, hanem a hozzátartozói. Nemcsak fegyverét tették a sírba, de lovat is áldoztak neki. Nehezen képzelhető el, hogy a temetés előkészítése közben a gyilkos kezek munkáját olymódon sem tüntették el, hogy a kést a testből kihúzták volna.

42 A kérdést régészeti megfigyeléseinkkel összhangba hozzuk, ha a szívenszúrást azoknak tulajdonítjuk, akik a halottnak a végtisztességet megadták. A hozzátartozóknak a halotton végzett ilyen erőszakos cselekedete az élő közösség védelmében 41 Pl. A mongolok titkos története (Ligeti Lajos ford. Bpest 1962) 103., 117., 244. szakaszok. 42 Az esetek túlnyomó többségében a gyilkos nem hagyja az áldozatában benne a kését. Ha ez mégis megtörtént, a kriminalisztika nem ismer példát arra, hogy a tény leleplezése után a kést az áldozatban benne hagyták volna. — Legyen szabad egy személyes tapasztalattal élnünk. Az egyik 1944-es bombatámadás után láttunk olyan halottat, akit nyilvánvalóan a szétszaggatott hasában lévő repeszekkel együtt temettek el; de egy lándzsaszerű repeszdarabot valaki a szemünk clött húzott ki a vállából, — mert a kegyeletnek idegenek számára is vannak íratlan törvényei. 119