Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Kozák Károly: Az egri vár feltárása (1957–62)

miskolci mesterek készítményének tartunk. 44 Ez utóbbi két kétfejű sasos kályha­csempe igen nagy hasonlóságot mutat azzal a zöldmázas, lovasalakos kályhacsempé­vel, amelyet korábban az egri várban talált egyik legkorábbi darabnak tartottak (56. kép). 45 Az említett darabokkal mutatkozó hasonlóság (anyaguk sárgásfehér színű) és az a tény, hogy minden lovasalakos töredék a felsó' törmelékrétegbó'l került eló', kizárólag XVII—XVIII. századi anyaggal, kétségtelenné teszi újkori voltát. Minthogy azonos darabok a diósgyőri várban is előkerültek, a lovasalakos kályha­csempét a XVII. század II. felében készült miskolci készítményeknek tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy az egri-, diósgyőri- és füleki várban előkerült régészeti anyag további vizsgálata jelentős eredményeket hozhat a XVI. századi magyar kerámia történetének kutatásában. Még egy kétfejű sasos kályhacsempetöredéket mutatunk be, amely a palota K-i aknájában került elő (57. kép). Készítésének korát a XVIII. század köze­pére tesszük. 46 Az említetteken kívül még számos másfajta, XVI—XVIII. századi kályhacsempe került elő a feltárások során, de talán akad köztük még a XIX. században készült darab is. Minthogy a középkori püspöki palota története szempontjából ezek a darabok sem érdektelenek, néhány darabot még ezek közül is bemutatunk. A palotában került elő az a mázatlan, sárgásfehérre égetett anyagú töredék, ameljnek lapján semmiféle díszítés sem található. Egyszerűsége mellett, igen jóhatású kályhát rakhattak ezekből a csempékből. A kellemes alapszínű lapokat jól tagolták a plasztikus peremek. 47 A kiemelkedő darabok közé tartozik az a mázatlan, tulipánnal és szegfüvei díszített kályhacsempe, amely ugyancsak a palota Ny-i aknájából került elő (58. kép). A kály­hacsempék középső részén tükörírással készített két betű — К és L — látható, nyilvánvaló a mester monogrammja. A talált töredékekből két darabot kiegészít­hettünk. Ezekről is népi ízlés sugárzik, díszítésük erős rokonságot mutat a XVI— XVIII. századi úrihímzésekkel. 48 Népies darabok azok a zöldmázas, pártázatos oremcserr.pék is (59. kép), amelye­ket az előbb említett aknában találtunk. Hasonló formájú — XVII. századi — orom­csempéket ismerünk Besztercebányáról is. 49 Az egri oromcsempéknek anyaga sárgásfehér színű, mint az egri-, diósgyőri- és a kisvárdai várban elékerült darabok jelentős részéé. Ennek és a már előbb is érintett egyéb egyezéseknek alapján felvető­dik annak lehetősége, hogy ezek egy helyen, Miskolcon készülhettek. 20 A most tár­gyalt kétfajta oromcsempe minden bizonnyal egy mester készítménye, s minthogy igen nagy számban, a kétfejű sasos kályhacsempékkel egy aknából kerültek elő, 44 A mázatlan kétfejű sasos kályhacsempe mérete (54. kép) 21,5x21,5x6,5 cm, lt. sz. 60.9.1. — Az 1682-es évszámú kályhacsempe mérete (55. kép) 21 x21,5x6 cm, lt. sz. 57.16.1. Az elmúlt években több ilyen töredéket találtunk az É-i falszoros feltárásánál a felső, vastag, újkori törmelékrétegben, zöldmázas, lovasalakos kályhacsempetöredékekkel együtt (56. kép). 45 Kádár Zoltán idézett munkájában a lovasalakos kályhacsempe készítésének korát Nagy Lajos uralkodásának idejére teszi. A kétfejű sasos kályhacsempékről írt dolgozatunkban a lovasalakos kályhacsempének készítése idejét a XVII. század II. felére tettük. A Földbástya lépcsőlejáratának feltárásakor talált mázatlan töredékek felhasználásával, a zöldmázas töredékek segítségével — az összehasonlítás céljából végzett mérések azt bizonyítják, hogy ugyanazon for­mával készültek — rekonstruáltuk a kályhacsempét (56. kép). Mérete 21 x 18x5 cm. 4C> Ebből az aknából kerültek elő a holicsi tányérok. 47 Ezek a kályhacsempék valószínűleg négyzetes formájúak voltak. 48 A kályhacsempe anyaga barnásrózsaszín, mérete 28,5x22,2x6 cm, lt. sz. : 60.34. — Ráth György: Az iparművészet könyve. II. k. 581. Budapest, 1905. (A 471—74. képeken XVII— XVIII. századi magyar kályhafiókokat mutatnak be. Ezek közül a 472. számú sok hasonlóságot mutat a tárgyalt egri kályhacsempével.) 49 Ráth György: i. m. II. k. LXXVII. Melléklet. 50 Éri István: A kisvárdai vár kályhacsempéi. FA VI(1954)148. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom