Cseh János: Régészeti tanulmányok a Közép - Tisza-vidékről (Tiszai téka 4-5. Szolnok, 1993)

Oldalfalak ezek, melyek közül az egyik „fémes" hatású. A bemutatott szarmata leletanyag a római kor középső időszakára, a 2. század második felétől a 4. század első feléig tartó periódusra lehető. Az egyéb telepleletek közül ide kell, hogy sorolódjék a már említett apró, világos zöldes színű üvegszilánk. Területileg ez az emlékanyag a 80-100 m-es flekk egészén megtalálható volt. Az időben következő szállásnyomokat, a késő népvándorlás koriakat úgy 6070 edénytöredék képezi, melyek durván fele (kézi?) korongolt, fele pedig szabad kézzel formált. A fazekas készítette konyhai eszközök homokkal-kaviccsal átlagosan vagy dúsabban soványítottak, vékonyabb és közepes falvastagségúak, barnásszürkés tónusúak. Főként fazekak azonosíthatók, mint forma-típus, kihajló, inkább szögletesen, ferdén „csapott" peremmel, egyenesen „vágott" aljrésszel. Leltem bekarcolt ékítésű oldal-töredékeket, melyeknél a mintaváltozatok az alábbiak: vízszintes vonalköteg, hullámvonal-nyaláb (függőlegesen is!), egyes hullámvonal. A durvább anyagú, szabad kézzel formázott edények különböző barnás árnyalatúak, a megszokott falvastagságúak, kihajló pereműek. Tipikusként említhetők a készítésre utaló ujjnyomok. Bekarcolt vízszintes vonalas díszítésre is akad példa. Lehetséges, hogy ehhez a korszakhoz tartozik az. a felerészben ránkmaradt, szürkés (kissé érdes), réteges törésfelületű, bikónikus agyag orsógomb, amelyet a települési góctól északkeletre, úgy 100-150 m-re találtam. Ezzel szemben helyileg is a góchoz kötődik egy nagyobb vassalak rög. A lelőhely központi részén viszonylag sok vulkanikus eredetű, likacsos kőzetből faragott malomkő-töredék hevert a fölszínen - alsó (calillus) és felső (meta) kövek. Egy kb. 10x5 m-es területről négy olyat szedtem össze, amik egymáshoz illesztve az igen kopott forgórész harmadát-felét tették ki. Ebből az rekonstruálhatóvá is vált, 45 cm körüli átmérővel, 5 cm-nél nem nagyobb vastagsággal. A tengely ill. annak keresztirányú rögzítéséhez egy peremesen faragott hosszúkás-ovális vájat szolgált. Másik leletünk ellenben alsó kő lehetett, kerek átlyukasztással, 35-40 cm-es átmérővel, 3-4 cm körüli vastagsággal. A fenőkő-fragmentumok drappos„-rózsaszín" homokkőből vannak, s a dolog természetéből adódóan, ahogyan a malomkövek, tartozhatnak a császárkorhoz ill. a vaskorhoz is. Visszatérve a föntebb leírt kora-középkori lcletanyaghoz, úgy tűnik, legtágabban a 8. század második felétől a 10. század első feléig terjedő időszak jön számításba (mintegy nem klasszikus késő avar és nem tipikus kora-Árpád-kori keramikaegyüttes), súlypontosan a 9. század. (Végezetül meg kell még jegyezni, hogy a lelőhely lazán összefügg a 11-12-13. archeológiai ponttal.) Irodalom (a késő népvándorlás-kori leletekhez): Barbu, Mircea-Zdroba, Mircea: Cercetarile arheologice de la Arad-Vladimirescu. Campania 1978. Les recherches archéologiques d'Arad-Vladimirescu de l'année 1978. Ziridava, XI. (Arad, 1979) 181-193. pp.; Dumitrascu, Sever: Piètre de moara rotativa manuala (mola manuaria) descoperite ín vestül MunUlor Apuseni. Meules rotatives manuelles (mola manuaria) découvertes au ouest des Monts Apuseni. Crisia, XVI. (Oradea, 1986) 21-74. pp.; Gram Eva, Sz.: VIII-IX. századi telepnyom Tiszafüred határában. Siedlungsspur aus dem 8-9. Jh. in der Gemarkung von Tiszafüred. Communicationes Archeologicae Hungáriáé. (Budapest, 1981) 137-147. pp.; Mesterházy Károly: A Tiszántúl IX-X. századi bolgár emlékei. Bulgarische Denkmäler der Theissgegend