Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

zött. Én voltam akkor 26 éves. Ezek a maguk használatára, meg másnak is kötöttek. Fűzfavesszőből fontunk, de a maroggya, az is olyan, mint a fűzfa, csak nem olyan törős, abból is kasokat fontunk. Csináltam másoknak is: Örsre, Ivánra kötöttem. Mikor sok vessző van, a községnek feliben szoktuk kötni a kast. Szalmahordókat, meg kis krumpliszedő kasokat. (Kést és kalapácsot használ, ezzel veri le a fonást, hogy sűrűbb, tömöttebb legyen.) Adatközlő: Császár Lajos, sz. : 1885. 2. Fürediek vagyunk, tíz éve, hogy Igaron lakunk. A Tisza mentiben szokott lenni a vessző, vizenyős helyeken. Most már ültetni szoktak. Füreden is vettünk, meg itt is szedegettünk. Szokták úgy is, hogy nem főzik ki (a vesszőt), mink kisüstben főzzük ki, karikára hajtsuk. így tartósabb és lejön rulla a haja, Másfél óra hosszáig kell főzni. Akkor lepucoljuk és elhasítjuk. Háromba is, meg négybe is hasítunk egyet. Akkor bedolgozzuk így, üvegekbe. Itt most nincs senki, aki foglalkozna ezzel. Pízér csináljuk, egy két literes 3 forint. Egy ilyet be lehet fonni háromnegyed óra alatt, de csak az uram, nekem kell egy óra hossza. Ehhez csak erősebb kéz kell! Az alján kezdem. Először hat kis pálcikát csinálunk, vastagabbat, hármat kiszúrunk, azon átdugjuk a másik hármat, ezek a fenékkarók. Azt befonjuk egy szálával, vagy kettővel. Aztán gyön a gyűrűje, az oldala alján. Aztán karókat kihegyezünk, és beleszurkáljuk párosan a fenékkarók mellé. Akkor gyön az ódalfonás. Szokták eggyel, kettővel, vagy hárommal (egy ára van). Gyön a felső gyűrű, a nyakalás, a leszegés, az orr, a kupakja, meg a fül. Mink nem szoktunk kupakot (csinálni). Azt csak azér teszik, hogy el ne törjön a szája, ha szállítsák. (Mi a karói) Ugyanaz a vessző, csak nincs lefőzve. Az tovább fog tartani, mint az oldala. És fonni is jobb így. Adatközlő: Balogh Péterné, sz. : 1910. 3. Az én gyerek koromban csináltak, készítettek szalmakalapot. Mindenki magának. Nyolc ágra volt kötve és sorba jött. Cérnával, kézzel összevarrták. Körülbelül 1907—1908 óta nem foglalkoznak vele. Adatközlő: Császár Lajos, sz. : 1885. 4. Gyerekkoromban a maguk használatára szőttek, de eladásra nem. Kocsira, ekhókat. Össze volt ácsolva, négy rúdra volt állítva, a lőcsökhöz csatolva, a teteje bógnira gyött. A gyíkíny két oldalt lelógott, meg hátul is a saroglyáig, hogy ne verjen be az eső. Ha mentek a malomba, vásárra, vagy vizitbe. Volt olyan, aki ha kiment szántani is így ősszel, felrakta az ekhót. 1914—1915 óta nincs. Még van egy pár ekhó a faluban. A meszesek most már nem itt veszik az ekhót, Bábolnán csinálják nekik, a Tisza mellett. Még innen is elviszik a gyíkínyt. Van szövőszéki neki. A faluban már nincs. Ezelőtt volt, a dohánykertészek használták, dohányt letakarni. Hacsurának hittak, még használták ablakra is. Van már vagy harminc éve. Egy időben itt gyíkíny egyáltalában nem termett. 1925-tül kezdve megint borzasztó sok gyíkíny van itt, meg hogy a rizstelepek vannak. Az én gyerekei