Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

SZERSZÁMOT, ESZKÖZT ELŐÁLLÍTÓ ÉS JAVÍTÓ IPAROK Kovács A legfontosabb munkaeszközöket a múltban a kovács állította elő, illjavította, szerepe azonban 1950 körül már erősen alábbhagyott. A XIX. század elején a szájhagyomány szerint még egy volt a kerékgyártó mesterséggel, és bizonyos mért ókig a két iparág együttélése még 1945-ig meg is figyelhető. A kisebb uradalmak ugyanis sokáig csak olyan kovácsot foglalkoztattak, aki a kerékgyártó munkát is képes volt elvégezni. Magasabb fejlődési fokon (a múlt század utolsó két évtizedétől) a nagyobb uradalmakban a kovácsnak joga volt kerékgyártó segédet is tartani, de maga is értett a szakmához, ha nem is annyira, hogy önállóan mert volna kerékgyártó munkát vállalni. Kisebb javításokat azonban mindenesetre elvégzett. Tiszaigaron az egyházi anyakönyvek 1838-tól említik az első kovácsot, név szerint Kovács Józsefet, aki ebben az évben leányát adta férjhez. Az ennél korábbi anyakönyvek nem tüntetik fel a foglalkozást (bár, mint említettük, iparosok már a XVI. századtól valószínűsíthetők ebben a faluban is), de a szóban forgó Kovács József esetében is valószínű, hogy már a század eleje óta a községben működött, minthogy 1838-ban legalább 40—50 éves lehetett. Még korábbi időkre utal az Öreg Kovács Andrásra vonatkozó bejegyzés (talán az előbbi apja), aki 1844-ben hal meg 93 éves korában és valószínű, hogy élete jó részét Igaron élte le. 1870-ig a továbbiakban 15 személyt említ az anyakönyv, akiknek nagyobb része vagy egész életén át mint kovácsmester működött a faluban, vagy huzamosabb ideig itt dolgozott. Ebben az időszakban a mesterség gyakorlásáról igen kevés adatunk van. Az igari egyházi feljegyzések 1857-ben azt tanúsítják, hogy a torony építésekor a kovácsmunkát helybeli mester, Kovács Lajos végezte, akinek ezért 34 Ft 8 krajcárt fizettek ki. A feljegyzésekben csak egyszer tapasztalható az, hogy idegen mesternek adták ki a munkát, így 1859-ben „Sattler úr"-nak 2 Ft 30 kr-t utalnak ki, mert zárat készít az iskolához. Mivel a Sattler név sehol másutt nem fordul elő, emellett az írás a helybeliektől eltérően ,,úr"-nak titulálja, ennek alapján feltételezhető, hogy Sattler valamelyik városból ide hívott céhes mester lehetett. 1865-ben Laky János helybeli kovácsmester a „leányoskolához vas leszek" (lécek) megcsinálásáért 1 Ft 26 kr-t kap. A kovácsok között a hagyomány szerint Igaron is voltak céhes mesterek, így Kovács János (1824—1897), akinek állítólag „szabad halászata, vadászata, legeltetése volt, 67 után kezdték tőlük a fegyvertartást elvenni" — mondja Kovács Gyula 48 éves gazdálkodó. A kovácsok ebben az időben is, mint a későbbiekben, a háború végéig vagy uradalmi alkalmazottak voltak, tehát „az uraság mért nekik", vagy önállóak. Van példa arra is, hogy két testvér társult, vagyis „ketten egy karra dolgoztak", tehát közös műhelyben és elosztották a keresetet. Nagyobb munkaidőben napszámosokat fogadott a mester, akik rendszerint a vasat ütni segítettek. Ezeket hagyományosan vasverőnek hívták. A hagyomány még őrzi annak emlékét, hogy a mai lábfúvó helyett egy időben két birkabőrből összevarrott kézi fújtatót használtak, szén és koksz helyett pedig kukoricaszárral, csutkával tüzeltek. Az egyes készítményeket tömbvasak -