Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Mezei nyúl — Lepus europaeus Pallas Az agrárterületeken és a pusztákon mindenfelé elterjedt és gyakori. Kedveli az erdősávokat és a bokrosokat, de előfordul a zártabb erdők belsejében is, hiszen ezek terjedelme vidékünkön nem nagy. A hevesi területeken valamivel gyakoribbnak mutatkozik, mint a borsodi részeken. Ürge — Citellus citellus L. A nyílt, száraz élőhelyeket részesíti előnyben. Jelentős állománya él az átányi, a kömlői, a tiszanánai pusztákon és a borsodivánkai legelőn. Az Egerpataktól északra és keletre fekvő területeken inkább a térszínből kiemelkedő löszhátakon találjuk. Védetté nyilvánítása óta is komoly veszteségeket szenved állománya az ürgeöntők miatt. Csíkosegér — Sicista subtilis trizona Petényi A mezőesáti puszta Sóstó-lapos környéki löszhátairól került elő az egyetlen bizonyító lelet, amelyet egy kuvik tavaszi köpetéből sikerült azonosítanunk. Tekintettel arra, hogy e lelet kapcsán legalábbis egy kisebb populációjának létét tételezhetjük fel e vidéken, megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy országos jelentőségű érték kapott itt megérdemelt védelmet. Egyrészt maga a csíkosegér védendő, mert már szinte a kipusztulás szélén áll, másrészt viszont a jelenléte az is jelzi, hogy a Heves—Borsodi-síkságon még ma is találhatók bolygatatlan felszínű, tehát „ősi" löszgyepek, amelyek a táj utolsó természetes képét őrzik. Törpeegér — Micromys minutus Pallas Általánosan elterjedt, ám némileg szigetszerű jelleggel, mert kedvelt élőhelyei a vizes vagy legalábbis nedves területeken, a tavak és mocsarak szélén találhatók. A borsodi vidéken emiatt gyakoribb. Kis, gömb alakú, madáréra emlékeztető fészkét főként nádszálakra, magasabb kórok száraira építi növényi anyagokból. Erdei egér — Apodemus sylvaticus L. A régebbi szakirodalom az egyik leggyakoribb egérfajként említi, ám akkor még nem különböztették meg közeli rokonától, az aprószemű erdeiegértől (Apodemus microps), így ez a megítélés ma már nem fogadható el. Az Apodemus-fajok csontméretei között, nemkülönben külső megjelenésükben átfedések vannak, ezért elkülönítésük — a pirókegér (Apodemus agrárius) kivételével — csak statisztikai alapon lehetséges. Ehhez azonban a bagolyköpetek vizsgálata során előkerült mindössze 5 db sylvaticus méretű koponya nem elegendő. Aprószemű erdeiegér — Apodemus microps Kratochvil et Rosicky Az „erdei egér" fajok közül a leggyakoribb, 195 példányát mutattuk ki területünkről, s ilymódon az egerek második leggyakoribb faja a güzüegér után. Kissé többet találtunk belőle a hevesi vidéken, ahol azonban életlehetőségei is kedvezőbbek. Tapasztalataink szerint ugyanis előnyben részesíti az agrárterületek szélein álló fasorokat, facsoportokat, a bokros és ligetes terü-