Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Itt táplálkozik tavasztól őszig a gólya és a fenyőrigó, őszi-tavaszi vonuláskor pedig a réti pityer s a rozsdástorkú pityer. b. Rizsföldek, lecsapolt halastavak Időszakosan vizes, de mindig nedves, nyílt vizet nem mutató területek. Ilyenek a leeresztett halastavak tócsás. sáros, iszapos felszínei, s vidékünk déli részén a rizsföldek. Ezek mind emberi tevékenység eredményei. Természetes módon — hóolvadás vagy nagyobb esők következtében — a rossz vízáteresztő tulajdonságú szikes talajokon alakulhatnak ki ilyen viszonyok, időszakos jelleggel. E területek átmeneti jellegű gerincesfaunája sokkal szegényebb, mint a nedves réteké, de az őszi-tavaszi vonulás idején nagyobb madártömegekkel is kiegészülhet. Madarak Tavasztól őszig táplálkoznak itt. de zömük csak átvonulóban, olykor átnyaralóban vagy teleléskor: tőkés réce. böjti réce, csörgő réce, kanalasréce. bíbic, aranylile, nagy goda, füstös cankó, piroslábú cankó, szürke cankó, erdei cankó, réti cankó, pajzsoscankó. sarkantyús sármány (át is telel). III. Fás vegetációja területek Ebbe a csoportba az erdők, ligetek, fasorok, bokrosok tartoznak. A Heves— Borsodi-síkságon egykor sokfelé álltak különböző típusú, kisebb-nagyobb erdők, ligetek, de igazán nagy összefüggő felszíneket nem boríthattak, hiszen a síkvizek, a mocsarak és a löszsztyepprétek nem tették lehetővé kialakulásukat. A vizek körül és azok mentén puhafa- és keményfa-ligetek, az árterek szélén helyenként sziki tölgyesek álltak (6. kép). A fűrész és a fejsze azonban csaknem teljesen eltüntette ezeket, s csak mutatóba maradt meg belőlük fiatal sarjak csoportja (Székiápa), esetleg néhány öreg kocsányos tölgy, amint például Borsodivánkán látható (7. kép). A fűzligetek napjainkra facsoportokká, vízfolyásokat kísérő sorokká ritkultak, főként a borsodi részek patakárterein, de pl. Füzesabonytól kelere is. Szürkenyár-foltok Mezőtárkány és Mezőszemere közelében láthatók. A mai képre a telepített „kultúrerdők" jellemzőek. A száraz talajú legelőkön (zömmel a füves puszták és sziki rétek tartoznak ide) a jó tűrőképességű akác, míg a vizenyősebb részeken a gyors növekedésű nemesnyárasok dominálnak, de vegyes, elegyes formában kocsányos tölgy, kőris, juhar stb. is szerepel (8. kép). Néhol éppen a hajdani erdők helyére ültették ezeket, de sok kis „kerekerdő", fasor is élénkíti a tájat mindenfelé. Jellemző rájuk az is, hogy erősen kultúrhatás alatt állnak, ami a ritkítástól a tarra vágásig minden fokozatban megnyilvánul. Zavartságuk is meglehetősen nagyfokú, bár ebben mutatkozik eltérés helyileg és időben is (méhészet, vadtenyésztés és vadászat, az irtásokon agrárművelés). A fiatal állományok vékony törzsei az odúlakó állatok megtelepedésére alkalmatlanok.