Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Az e csoportba sorolt területek mikroklímájának és növényzetének (a kettő természetesen hat egymásra) kialakulásában domborzati- és talajviszonyok, továbbá emberi (antropogén) hatások egyaránt közrejátszhatnak. A nagyobb jelentőségűek nyilvánvalóan a természetközeli környezeti rendszerek, átmenetileg azonban — bőséges táplálékkínálat miatt — az ember által szabályozottak is fontosakká válhatnak. Ugyanakkor a főként pusztagyepen kialakuló vízállások (..szikerek", ,,szikfokok") szerepe — rövid élettartamuk miatt — elhanyagolhatóan csekély, így ezeket csupán a teljesség kedvéért említjük meg. Mint arról „A növénytakaró" című fejezetben már olvashattunk, a vízrendezések előtt az időszakosan elöntött területek is igen nagy kiterjedésűek voltak. A hordalékkúpok lábainál, a patakártereken zsombékos magassásrétek (4. kép), míg a Tisza által egykor megjárt részeken és a löszhátak közötti mélyedésekben — az állandó vizű tavak és mocsarak körül gyűrűszerűén, de a domborzati és talajviszonyoktól függően keverten is — mocsárrétek (5. kép), majd a sziki rétek vízkedvelő társulásai alakultak ki. s ezek még ma is jellemzőek. A magas termetű, többnyire zsombékos (sasos, fehér tippanos, réti ecsetpázsitos, csetkákás s réti harmatkásás) növényzetű területek még a nyár derekára is megőrzik vizes vagy nedves jellegüket. Terjedelmük meglehetősen változó, de 3—4 hektárnál ritkán nagyobbak. Közvetlen környezetüket löszfelszínek, szikes pusztagyepek és agrárterületek képezik. A következőkben a gerincesfauna szempontjából jelentősebb területeket ismertetjük, a teljességre való törekvés igénye nélkül. A Gelej — Mezőcsát — Ároktő közötti nedves rétek a mocsarak körül találhatók. Ezektől nyugatra sásréteket találunk. Ilyenek a Nagyecsérnél a Locsogó, majd Egerlövő mellett a Kánya-patak egykori ártere, továbbá Egerfarmostól északra a Bartaállás, amely az Eger- és Ostoros-patak árterén, végül a Nagyrét, amely ugyancsak az Eger árterén alakult ki. Tovább haladva dél felé elérjük Poroszló mellett a Kos-lapost, majd Szárazbő vidékén több mocsárréttel is találkozhatunk. Ezek egyike a Békás-lapos, amely az általunk adományozott elnevezést — mint rendkívül jelentős kétéltű-petézőhely — joggal viselheti. Legdélebbre található az átányi Nagy-fertő, a pélyi Hosszú-fertő, valamint a Ludas. A nagyobb erdőkben is rábukkanhatunk a többnyire csekély terjedelmű, hasonló fiziognómiájú részekre. Nemritkán maga az erdő alja ilyen jellegű (főként tavasszal), tehát nem csupán a tisztásokon és irtásokon jelenik meg mozaikosan. Legjellegzetesebb példái a szilpusztai, a mezőszemerei, az egerlövői és az erdőtelki erdőkben tanulmányozhatók. A felsoroltak többsége még ma is bolygatatlan vagy kevésbé zavart terület, amely nemcsak időszakosan vagy alkalmilag, hanem tartósan is kedvező feltételeket kínál az itt élő állatok számára. Kétéltűek A vöröshasú unka tömeges, az erdei béka és a hosszúlábú mocsári béka csak párzás és peterakás idején jelenik meg. Madarak Itt fészkelő és táplálkozó vonuló madarak: böjti réce, kanalasréce, nagy goda, piroslábú cankó, sárszalonka, foltos nádiposzáta, sárga billegető, nádi sármány.