Garmier, Jean-François: Párizsi divat 1890-1945. Kiállítás a Château-Chinon-i Musée du Costume gyűjteményéből (Franciaország) (Eger, 1999)
8 A komor évek alatt kirajzolódott irányzatok felerősödnek, és a női ruha az egyenjogúvá válás kifejezőeszköze lesz. Elutasítják a túlhaladott értékeket képviselő társadalmi kötelezettségekkel járó ruházati kötöttségeket. A legfőbb jelkép, a számos csatában megtépázott rugalmatlan fűző gyakorlatilag eltűnik a húszas évek elején és átadja helyét elasztikus utódjának. A jelenség mindazonáltal nem hirtelen következik be. Meg kell várni az 1925. év nagy fordulópontját a múlttal teljesen szakító modern divat megjelenéséhez, amikor is a történelemben először a térd fényes nappal megmutatkozik. A háború alatt betöltött helyettesítő szerepüknek és a férfival való egyenlővé válás akaratának megerősítésére a nők egyre inkább férfiassá válnak. A ruhák szabásvonala egységesen egyenes, szögletes, a formák tompítására törekszik: a mell lapos, a vállak szélesek, a csípő keskeny, a derék kevéssé vagy egyáltalán nem hangsúlyozott, a kar és a láb fedetlen. A szoknya rövidülésével nő a harisnyának és a cipőnek tanúsított figyelem. A láb korábban sosem látott jelentőségre tesz szert. Ezt a meglepő jelleget kihangsúlyozza a rövid haj, a “bubifrizura”, és 1923-tól a fel- vagy lehajtott karimájú, a szemöldökig lehúzott harangkalap. Ez a frizura nem tetszik mindenkinek. A rajzoló Sem így írja le: “Csak harangok vannak, valamiféle puha filcből készült alaktalan szűrők, amelyet a nők kétoldalt a karimájánál fogva, amennyire csak lehetséges, a fejükbe húznak. Minden eltűnik, elmerül, a haj, a homlok, a fül, az arc egészen az orrig. Minden nő egyforma, mintha sorozatban gyártották volna őket”. A divattervező Paul Poiret a maga részéről megállapítja: “A nők hajdanában szépek és jó felépítésűek voltak mint a hajóorr, most kis alultáplált távírdászokhoz hasonlítanak”. Egyenjogúvá válásuk jeleként a nők dohányozni kezdenek, és cigarettaszipkát használnak, mivel az férfiasabb. A kiegészítők között feltűnik a legyező és az elengedhetetlenné váló retikül, a ruhákon már nem lévén zseb. Az ebben a korban jelentős fejlődésen keresztülmenő filmipar nagy szerepet játszik a divat terjesztésében. A legfelkapottabb sztár, Greta Garbo lesz a követendő nőideál lapos mellével, szögletes vállával, keskeny csípőjével és nagy lábával. A szabás nagyon egyszerűvé, így könnyen másolhatóvá válik, amely új dimenziót nyit a divat elterjedésének. Az egyetlen különbség a tehetősebbek és a középrétegek között a ruha árában és a kelme minőségében keresendő. Amíg egy “haute couture” (egyedi tervezésű, különleges minőségű) ruha 3-5000 frankba kerül, addig egy hasonló szabású ruha a nagyáruházak konfekció osztályán csak 4-600 frank. Ettől kezdve a divatipar, a jövedelmezőséget szem előtt tartva, egyre inkább igyekszik a középosztályok igényeit kielégíteni. A kelmék is követik az általános fejlődési irányt a könnyedség és a hajlékonyság felé. Az 1925-1927. években az elegáns hölgyek este krepp-zsorzsettből vagy műselyemből készült “ingruhát” hordanak, amelynek vállát pánt fogja össze, egyenes esésű, gyöngyökkel és flitterrel van hímezve. A nők már nincsenek mozgásukban korlátozva, szabadon hódolhatnak a tánc szenvedélyének, amely meghódítja Franciaországot az első dzsessz-zenekarok idején. 1930-AS ÉVEK: A NŐIESSÉG VISSZATÉRÉSE Az esztelen évek gondtalansága után az 1929- es nagy gazdasági válság sújtotta Nyugat nehéz, társadalmi és nemzetközi feszültségekkel tarkított korszakba lép. Mintha a nők belefáradtak volna a túlzott egyenjogúságba, és ismét a megnyugtató, hagyományos nőies külsőt szeretnék visszahoz-
