Garmier, Jean-François: Párizsi divat 1890-1945. Kiállítás a Château-Chinon-i Musée du Costume gyűjteményéből (Franciaország) (Eger, 1999)
ni. A divat visszalép, és újra a természetes formák és a nőiesség megnyilvánulása jellemzik. Elmaradnak a rövid és egyszerű formák. Újra ruhafelső emeli ki a mellet az elasztikus fűző segítségével, amely végérvényesen felváltja rugalmatlan elődjét. A szoknya hosszabb, a derék visszanyeri természetes helyét, a mell nincs elrejtve és az öltözék szépségét csak a szabás adja. A puha, lágy esésű anyagok alkalmazása: a jól redőzhető szatén, krepp, muszlin, gépi csipke ezt az esztétikumot szolgálja. A háború előtti divat szigorúsága azonban nem tér vissza. Még ha az estélyi ruhák újból el is rejtik a lábat, a kar fedetlen marad, és mély a dekoltázs, különösen a háton. A már az előző évtizedben elindult női sport a harmincas évek folyamán fellendül, és egyes ruhadarabok kialakulásához vezet. Míg a férfi lovaglóruha és a sínadrág a sok idővel és megfelelő anyagiakkal rendelkező legtehetősebb osztályok kiváltsága marad, addig a fürdőruha, az 1936-tól megjelenő fizetett szabadsággal, amely minden francia számára lehetővé teszi a vakációzást, nagy divatba jön. Míg a század elején a bőr fehérsége volt divatos, most a napbarnítottság nyer polgárjogot. Ebben a korban a dolgozó nők, gépírók, alkalmazottak, eladók száma egyre nő; a legtöbbjük népi rétegekből származik. Ezek az állások gondozott külsőt követelnek meg, így anyagi lehetőségeikhez mérten elkezdik utánozni a tehetősebb osztályok öltözködését. Ok indítják el az átalakulásokat vidéken, illetve a külvárosokban, először csak a fiatalok körében, lévén az érett asszonyok kevésbé fogékonyak a haladásra. Az öltözködés mindazonáltal meglehetősen különbözik a társadalmi hovatartozás szerint. A paraszt- és munkásasszony a konfekcióipar termékeit vásárolja, míg a polgárasszony méretre készítteti ruháit, vagy ha ezt nem engedheti meg, félig kézműipari termékeket vásárol a jó minőségű árut forgalmazó, a divat változásait szorosan követő üzletekben. A II. VILÁGHÁBORÚ A II. világháború idején megtorpan a divat fejlődése. A nagy divatházak, amelyek megadták az irányt, és diktálták a divatot, a konfekcióműhelyek, amelyek az egyszerű rétegek között terjesztették, bezárnak, vagy az ügyfélkör megcsappanása és a kelmebeszerzés korlátozása miatt visszafogott ütemben dolgoznak. Az újdonságok népszerűsítésében fontos szerepet játszó női magazinok nem jelennek meg. Azok, amelyek folyatják tevékenységüket, főleg tanácsokat adnak olvasóiknak, hogyan boldoguljanak maguk ezekben a nehéz időkben, és hogyan spórolhatnak az anyaggal. A nőknek abból kell öltözniük, amit besorozott vagy bebörtönzött férjük ruhatárában találnak. Szoknyát szabnak a férfi ruhák anyagából, sőt nadrágot hordanak. Helyettesítő anyagok jelennek meg a cipőgyártásban, a talp fából készül. A bicikli az egyetlen közlekedési eszköz, így a ruhák megrövidülnek, bővebbek, újra funkcionálisak lesznek, lehetővé téve a mozgást. A kalap fokozatosan elmarad, legalább is a fiatalok körében, és gyakorlatilag eltűnik a ruhatárból. 9
