Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )

Barna Mária: Eredettudat és történeti hagyományok Csépán

imakönyvből énekeltek, imádkoztak. Ha messzire vót a búcsú, többször is végigmondták az énekeket. Ha má mind elfogyott, a könyv végét énekelték: „Nyomtattatott Budán, Fehérvári utcán, utánnyomás tilos!" A katonáskodás kötelezettségével kapcsolatban is fennmaradt néhány falucsúfolo. Tiszasas

ról való az, amit most ismertetek, de ennek változatait hallottam Gsépán

, Kunszentmart ón

ban is. M- Hé, komám, Kosaras! Palotai bemaradt! - Hát ha man csépai, katonává kö lennyi!" mhhez fűzi hozza magyarázatul Palotai László

, hogy „sorozás után, ha valaki nem maradt be, az szógyen volt." Történeti adatok alapján tudjuk, hogy Csépa viszonylag kis határához, megművelhető földjéhez képest a lakosság száma igen gyorsan emelkedett. A kapitalizmus kialakulásával a gazdasági fejlődés valamelyest meggyorsult, a közegészségügyi helyzet is javult. Lzek vontak maguk utan a népesség gyorsabb növekedését. Nagyon nehéz volt a megélhetés, sokaknak nem adott kenyeret a falu. A 20. század elején az elvándorlás is megindult. Sz az állapot jelenik meg a falucsúfólokban is: „kenyeretlen Csép

a", s az indoklás: „

Csépa nagyon szegény, a csépaiak kenyeretlenek, mert ide /

Szeievány

re/ jártak napszámba." Ugyanez a megjelölés lelhető fel abban a mondokában, ami néhány tiszazugi falut jellemez: „Kenyeretlen Csépa

, Sas is olyanforma, Uggal határos, Kürt a bizonyságos. Inoka nem oka, Nagyré

1 annak az oka." Ezt minden környékbeli faluban ismerik, de a legtöbb esetben Tiszaug és Tiszakürt említése nélkül. A következő csúfoló szintén a szomszédos falvakat pellengérezi ki: „Szelevenyen meg nem csaljak, Csépan meg nem lopjak, Sas

on meg nem tojózzák, Kimehet a világból." Sbben is utalást találunk a csépa

i nemesség rabló, tolvaj voltára. Nyelvi játéknak is tekinthető a következő, amely a község nevének népi magyarázatán alapul: „Ne menj C

sípá

ra, mert megcsípnak!" - mondták a környékbeliek. A nyelvjárás, a hangképzes furcsaságát, szokatlanságat a következő párbeszéd őrzi: ti Csépá

n a-val beszeltek. Ősszel mondták: - Há mész, komám? - Mék a szőlőbe. - Mi ván á bakóba? - Kulacs, kalács. Tavasszal: - Há mész, komám? - Mék á Hájlásba kápáni! - Mi ván á bákóbá? - Kenyér meg papucs. fzn *er akkorra már elfogyott a bor."