Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )

Barna Gábor: Csépa - egy alföldi palóc kirajzás népéletéről (Összegzés)

fejlődése, ill. a megmaradt jász őslakosság sajátos kultúrája. A kiváltságos környezet gyorsabb polgárosodást idézhetett elő, tehát a genetikusan is jásznak feltételezett kulturális kép a privilegizált Jász kerületben teljesen más úton alakult, változott, fejlődött, mint a palócnak mondott vidékeken.

2-^ Eddig még nem került sor egy olyan vizsgálatra tehát, amely megnyugtató módon választ adhatott volna arra a kérdésre, hogy a palóc kultúra sajátossága bizonyos számú, másutt egyáltalán nem regisztrálható kulturális elem meglétében van-e, vagy pedig mindenek előtt a magyarságnál másutt is feltalálható jelenségek sajátos szerveződésében, rendszerében. Ezekkel is összefüggésben kérdés maradt az is, hogy e sajátosságok mióta jellemzői a palóc népcsoport kultúrájának, régiek-e vagy a terület változásának belső törvényszerűségei hívták életre őket. E révén pedig még a palócnak tartott terület tagoltságával is számolni kell. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására legalkalmasabbnak a különböző korokban és különböző területekről történő palóc kirajzások alapos néprajzi-történeti-társadalmi elemzése kínálkozott volna. A kirajzások kutatásának fontosságát az 1976« évi salgótarjáni palóc tanácskozás is aláhúzta, éppen az ak30 kor már folyó csépa

i munkálatok tapasztalatai alapján.-^ Miért olyan fontos a kirajzások kutatása egy néprajzi csoport, esetünkben a palócok kutatása szempontjából? Egy-egy összetartozó népcsoport kulturálisan is nagyjából azonos jellemzőkkel rendelkezik. Ebből a nagyobb tömbből az idők folyamán kisebb-nagyobb közösségek válhatnak le, szakadhatnak el s kerülhetnek földrajzilag is nagy távolságra a kibocsátó közösségtől. A kiszakadó, elváló rajok esetében talán nem is mindig megfelelő a közösség terminus használata, hiszen vagyon, társadalmi státus, foglalkozás, tekintély, és ritkábban vallás tekintetében is megosztottságot tapasztalhatunk. A hozzávetőlegesen azonos területről vagy ugyanarról a településről való származás azonban e heterogén társaságot egy új környezetben egymáshoz közelítheti, különösen akkor, ha az említett vonatkozásban kicsik az eltérések. Az új területen az ilyen csoportok igyekeznek saját magukat megőrizni, céljuk az ilyenforma fennmaradás, nem pedig a szétforgácsolódás és asszimilálódás. Az új területen, településen úgyis alkalmazkodniuk kell az esetek többségében a megváltozott, a kibocsátó vidéktől kisebb-nagyobb mértékben eltérő természetföldrajzi, gazdaságföldrajzi feltételekhez. Ezzel viszont természetszerűleg át kell venniük az adott körülményeknek megfelelő gazdálkodási rendszert annak minden következményevei együtt. Alkalmazkodásuk viszont úgy lehet sikeres, viszonylag zökkenő mentes, ha más vonathozásban viszont ragaszkodnak hagyományaikhoz. Jól megfigyelhető ez a korántsem egyértelmű, egyirányú és egysíkú folyamat pl. a lö.század elején a Tiszántúlra, Szatmárba telepített német népcsoportnál. Megélhetésük érdekében teljes mértékben alkalmazkodniuk kellett a délnémet területektől különböző táj adottságaihoz. Akik erre képtelenek voltak, vissza is szöktek hazájukba. Egy-egy faluban több helyről származó német családok verődtek össze. Eleinte összetartotta őket a közös nyelv, a származás, összeházasodásaik révén a szokásbeli, magatartásbeli differenciák is kiegyenlítődtek. Gazdasági és nem gazdasági jellegű kapcsolataik vagy akár házassági kapcsolatok révén megmagyarosodhattak, de másságukhoz egyegy egész közösséget összetartó szokás, képzet fenntartásával ragaszkodtak.^

1 Természetesen nagyon sok vonatkozásban megfigyelhetők eltérések a szatmári svábok és a környező magyarság között. Ez az eltérés a nagyfokú integrálódás ellenére is egykori német származásukkal függ össze. Az integrálódás nagyobb arányú volt azokon a településeken, ahol a jövevény lakosság és a helyben találtak vagy a környékbeliek között társadalmi jogállás és vallás szempontjából különbségek nem mutatkoztak. így történt ez pl. Balmazújváros esetében, ahol a Magyarváros és a Németváros egyaránt protestáns volt. Ezáltal szinte rögtön megteremtődött az összeházasodás lehetősége.^

2 Nagyobb