Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
Bandával jártak.* 1 Mind a fúvós, mind a vonós zenekarnak megvolt a divatja a század elejétől napjainkig. A század első felében Csépa zenei életének fontos tényezői voltak ezek a zenekarok. Közreműködésük nélkül nem eshetett meg a szüreti bál, felvonulás, de egy-egy műkedvelő előadás sem. A hangszertanulás akkor még igen nagy nehézségekbe ütközött. A legtöbben nem is gondolhattak arra, hogy hangszert vásároljanak, s magasabb zenetanulmányokig nem juthatott el a legtehetségesebb sem. Általában - mint legképzettebb - a kantortanító foglalkozott a zenélni vágyókkal. A körülmények ismeretében elismeréssel kell adóznunk azoknak a lelkes zenebarátoknak, akik zenekarba tömörültek maguk és mások szórakoztatására, s egymást kölcsöncsen segítve jutottak el az együttes muzsikálás olyan fokára, hogy műkedvelő előadások zenekiséretét is színvonalasan elláthatták. A zenekari tagok kottaismerete különböző volt, egyéni ambíciójuktól és az irántuk támasztott igénytől függően. Elméleti vagy hangszerkezelésbeli hiányaikat muzikalitásukkal igyekeztek pótolni. Polyák István 1923-ban „lett bolondja a hegedűnek". Mint gyermek, bámulta a hazszentélés re odanivott cigányzenekar prímásának játékát. Ettől az időtől kezdve a citeraját vonóval húzgálta. Rövidesen vett egy hegedűt Jákobéi Feren c asztalostól, 6 golyvás galambért és 6 zsák kukoricáért ? „Nyikorgattam az udvaron hátul, hogy ne hallják. Mert annál mocskosabb hangszer nincs, mint a hegedű, ha valaki nem tud rajta játszani. Az orgonablllentyü tiszta hangot ad, de a hegedű más!" 1924-ben már elég jól játszott. Bartucz tanító úr oktatta Tassy Dezsőt , az pedig őt, a hegedűjáték fortélyairac 1925-ben vásárolt egy hegedűiskolát. Tassy Dezsőv el együtt egy év alatt megtanulták a gyakorlatokat belőle. Ettől kezdve kottából tanulta a slágereket: tangót, íoxot, csárdást, polkát. Budapestről rendelte a kottákat. Hívták volna továbbtanulni, de nem mehetett. Apja meghalt még az első világháborúban, édesanyja öt gyermeket nevelt özvegyen. Polyák István nak gazdálkodnia kellett a 12 hold földjükön. Lovuk, kocsijuk is volt, azzal fuvarozott. De a zenéléshez nem lett hűtlen. Szabad idejében zenekart alakított. Barátai közül egyik hegedűt vett Csongrád on, újonnan. A nagybőgőt ott Csépá n csináltattak* Két cimbalmosuk is volt, Réger János és Nagy Karoly , „ük ketten elég jo muzsikusok vótak. A zenekarban a hegedű és a cimbalom szólama vót a fontos." Poly ák István tanította a zenésztársakat, fül utan . Csak az egyéni növendékeinek tanított kottaismeretet. Esténként a Katolikus Ifjúsági Egyesületb en szórakozott a fiatalság. A zenészek ott tartottak a hangszereiket. Onnan indultak éjjel 11 óra tájt szerenádoz ni a lányos hazakhoz vagy névnapol ni, sokszor éjfél után kettőig, háromig is. „A Rétbe is mentünk, onnan csak másnap jöttünk haza, olyan is előfordult. Egyszer megtréfáltunk egy öreg gazdát. De jó kis bor, mondogattuk neki, alig győzte hordani. Egyszer meg Mihály napra hívtak meg bennünket. Idős ember volt. Pertut ivott velem, hogy maradjak zenélni. Ital és tésztaféle volt. Éjfél tájban kolbászt hoztak, hogy el ne menjünk. Pénzt nem adtak." Ha a rétből másnap reggel felé tértek csak haza, a hangszereket otthagyták, hogy az emberek ne lássák, honnan jönnek. A harapós kutyáktól nem féltek. „Nyikorgatom neki a hegedűt, attól fél", mondta Polgár István . Fonó ban, fosztóká kban, majd 1 ak o d almak b an is muzsikáltak. Nagy bálákban is, pl. a Gazdakör bankettjein. Vacsora alatt és utána a tánchoz. Fox , keringő , tangó , korábban polka , négyes csárdás , körcsárdás volt a legkedveltebb tánc. Két nő és egy férfi is táncolhatott együtt, ha a barátnénak nem volt táncosa. Cigányzenekar három volt a húszas-harmincas években Csépá n. A zene mellett vá-