Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
rót hozunk, oszt beléd öntjük! Vót ilyen, de csak figurábúl." Az idősebbeknek termé szetesen nem énekelték azt a részt, hogy „Ökör iszik magába", inkább csak a fiatalabbaknak. Itt is előfordult, mint a lakodalomban is, hogy a távozni készülő kedves vendégeket úgy marasztalták, hogy a háziak az ajtót elállva újabb ós újabb dalokra zendítettek. A kevésbé kedves vendéget elengedték, nem marasztalták. Körülbelül a húszas évektől kezdve rendszerint cigány- vagy parasztzenészek közreműködésével zajlottak a névnapok, ós a disznótoros vacsorák is. A muzsikások vagy maguktól jöttek, vagy felfogadták őket. Vonós hangszereken játszottak. Voltak helyek, ahová mindig cigányzenészeket hívtak. nKi hova vót megszokva." Hallgatókat, közismert népdalokat húztak. Pl.„öreg cigány, kopott cigány, húzd el az én régi szép nótámat, 5 ... 7-3 óra körül jött össze a névnapoló társaság. Ha vacsora is volt családi körben, a paraszt zeneszeket is asztalhoz ültették. Inkább a férfiak névnapját tartották így meg. Előfordult, hogy tréfás formában, alkalmi hangszerek kíséretével köszöntöttek névnapot a komák, barátok. Tepsiket, fedőt, rossz kondért vittek. A „Zendülj fel szent János" kezdetű köszöntővel mentek be. Végül a „zenekar" összeütögette a hangszereit a köszöntő ritmusára. Nagy ricsajt csaptak. A ciganyzenészek nem csak névnapot, hanem ünnepet köszönteni is jártak, és ilyenkor magyarnótákat húztak. Disznótorkor pedig a cigánynak öltözött ismerősök az ajtó előtt bogracsot vertek, fésűn muzsikáltak. Házszentéléskor is cigányzenekar muzsikált. „1923-ban vót ennek a háznak a szentelése. Idehozattak cigányzenekart, még akkor ajtó-ablak se vót. Birkapaprikás főtt, bor vót hozza kellően, nagy muri vót egész reggelig. Minél többet ittak, annál búsabb nóták, hallgatók kerültek elő." Ősszel, amikor a bor forrott, a falusi legényekből álló vonószenekar szerenádozni járt a lányos hazakhoz éjszakánként. „A jó énekesek éneköltek, a zenészek kisérték." Olykor az éneklőkkel együtt húszan is voltak. Baráti alapon mentek, nem járt érte fizetség. „Ha kedvelt volt a lány, hetenként mentünk hozzá éjjelizenét adni." Ahová nem mentek, azok meg voltak sértve. A csendőrség nem bántotta őket, mert nem lármáztak. Leginkább magyarnótákat játszottak. Pl. „Szerelmes vagyok egy szép kislányba" vagy „Ha az Isten nem egymásnak teremtett" c. hallgatókat.^ Vasárnap délután szokás volt, hogy a lányok a legényekkel összefogózva sétáltak a főutcán. Olyan általánosan ismert népdalokat énekeltek, mint „Csillagok, csil lagok, szépen ragyogjatok" vagy „Megyén már a hajnalcsillag lefelé"."' „Vasárnap délután összekaroltunk. Amilyen széles vót a kőút, olyan szélesen mentünk. Harmonikám vót. Azzal húztam. Egyszer az anyám megpofozott, mert napszállta után értem haza. Na, nagylány, hazajöttél? Hajamnál fogva belódított a konyhába. A harmonikát földhözvágta, és rátaposott." Mi maradt meg és hogyan változtak az éneklési alkalmak az utóbbi évtizedekben? Láthatjuk az előző felsorolásból is, hogy a régi csépai emberek életét átmeg átszőtte a dal, a muzsika. A falusi életkörülmények nagyarányú, erőteljes átalakulása miatt azonban e szokások, alkalmak nagyrészt elmúltak, kis hányaduk pedig megváltozott formában él tovább. Legszívósabban tartják magukat a lakodalmi szokások, és az emberi életút másik fontos állomásához, a halálhoz kapcsolódó zsoltárolás. Mindkét cselekménysor alkalmazkodott napjaink igényeihez, illetve lehetőségeihez. A lakodalomban ma már leginkább szaxafonon és gitáron szólnak a hagyományos, alkalomhoz kötött és az újabb dallamok, magyarnóták egyaránt. Ha halott van,
