Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
pesen a farsangot temették el. A bevétel a zenekaré volt. A zenészek a bál alatt nem ittak, csak nagyon szépen muzsikáltak. A józanság akkor este „törvény volt részükről" . A bál végén, hajnalban aztán ők is a pohár fenekére néztek. A kisebb házibálakat patkaporos bál nak vagy tambura-bál nak hívták zenekisérete, illetve az előtte-utána folyó takarítás, porolás miatt. Ezekre a gyakori, családiasabb jellegű mulatságokra a fiatalokon kívül az ifjú házasok is eljártak még egy pár évig, aztán már csak a nagy bálákban táncoltak, a munka és a család lett a legfontosabb számukra. A testvérek, barátok, pajtások, lánycimborák jöttek össze valamelyik háznál. Homokkal felszórták a szobát, csak úgy porzott. Egyik este egyiknél, s máskor másiknál szórakoztak. 2-3 krajcár volt a belépti díj, amiből kapott ugyan a zenész is, de az Összeg javarésze a háziaké lett, „ahun piszkoltak". Csak a fogadott zenésznek volt komolyabb fizetsége. Tamburára , vagyis citeraszóra, esetleg harmonikára táncoltak . A legények ügyesebb je felváltva játszott. Amikor kifáradt az egyik, rákezdte a másik. Ritkább volt a fogadott zenész. „Közben danoltunk is, meg játszottunk. Kútba esőst. Azt szerettük nagyon, jányok. Hú, de csicserésztek vóna a gyerekik odaki!" Fordulj bolhát is gyakran játszottak. /12. sz./ A lakodalmi eseménysorozat egyik kezdő mozzanata a csigacsinálás volt. Aszszonyok, lányok dolgoztak benn a szobában, a férfiak ezalatt a konyhában borozgattak, beszélgettek. Ők kint, a nők bent dallikáz tak. Néha az asszonyokat is megkínálták. Vagy ha nem, az asszony az urának kiszólt: - Hát rólam elfeledkeztél? - Dehogy is! Viszem már! - mentegetőzött a férj. Végezetül tamburaszóra betaposták a csiga végit . Leginkább népdalokat, de néha magyarnótát is énekeltek munka közben. A tánc a végén mindig csárdás, frisses volt. A fosztókákba asszonyok, lányok vegyesen jártak. Három-négyéves házasok is eljöttek. A kicsi gyereküket is magukkal vitték. „Letették az ágy végibe, s aztán add Úristen, ha rá vagy szorulva!" Dolgoztak ők is a többiekkel. Sok kukorica termett, gyakori volt a fosztóka. Dallal űzték el az egyhangú munka unalmát. „Egyvivású lányok kötelet sodrottunk kukoricából, danoltunk. Akár kötelet sodrottunk, akár tollat fosztottunk, danoltunk. Sokfajta vót a nótájaink. Mán azt hiszem, azok mennek is a rádióba. A kukoricára ültünk, fosztottuk. A gyerekek körbeültek bennünket. Danoltunk nagyon. Balladákat is mondtak." „Kukoricáiosztáskor mindig kellett zenélni." Citera vagy hegedű kísérte az éneket. A fosztókáknak és házibálak22 nak a veget a bakter ek jeleztek azzal, hogy beszóltak vagy bementek, s hazaküldték a vidám társaságot 9-10 óra körül. A tollfosztás szokása hamarabb kiment a divatból, komolytalanná vált. A tollat szétszórták, széthordták az úton, a lányos házakhoz. így abbamaradt. A kukoricafosztás népszerűbb, gyakoribb és tovább megtartott közös munka- és egyben éneklési alkalom volt. A névnapolás ós téli időben a disznótor volt igen kedvelt, gyakori közös éneklési alkalom. Mindkettő családias jellegű volt. Nem egyszer előfordult, hogy ötvenen is összejöttek, és ötven liter bor fogyott el 0 Asztaltársaság nak mondták az egybegyűlteket. Körbeülték az asztalokat, beszélgettek, énekelgettek. Kinek mi jutott eszébe, az kezdte a nótát. Ilyen alkalmakkor volt népszerű a „Három fehér szőllőtőke"... kezdetű itató nóta /32-35» sz./, melybe sorban, egyenként beleénekelték a jelenlévők nevét. Pl. Pista bátyám iszik most..., Édesapám iszik most... vagy Lantos sógorom iszik most... „Ezt aztán addig mondtuk körül, amennyien vótunk. Ha ötvenen vótunk, ötvenszer mondtuk el. Ha valaki nem akarta meginni, itattuk ám lefele: Ka-
