Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
gyar kettes"-hez pl. ezt: „Elmennék én tihozzátok egy este". Körcsárdásnál a zenekar középen állt, ott húzta. Zeneszünetékben séta volt, nem lehetett leülni. A párok körbe sétáltak ós énekeltek. Egyik is, másik is kezdett nótát. A rendezők előzetesen mindenkit megkérdeztek a bál szervezésekor, hogy akar-e s zünórát , és hány porciót kér? Ugyanis éjfélkor a helyi szokásnak megfelelően 1 órás szünórát tartottak. Asztalokat hoztak be, kávét ittak, pörköltet ettek. Ilyenkor az asztaltársaságok jóízűen dalolgattak zenekíséret nélkül. A háromnapoki cigáLnybál on a szünóra után kezdődött egy érdekes, látványos esemény, az ún. bőgőtemetés , y amelyre Fehér Dezsőné így emlékezett vissza: „1935-ben vagy 36-ban történte A szépen feldíszített teremben zajlott a mulatság. Éjfélkor a zenészek bejelentették, hogy kezdődik a bőgőtemetés. A prímás csendet kért, elmondta, hogy id. Sánta Andor lesz a sirató. Felszólította Andor bácsit, hogy sirassa el a nagybőgőt. A népek leültek körben a padokra és várták. A színpadon addig a függönyt összehúzták. Odakészítették két székre a bőgőt, lepedővel leterítették. A sirató a színpad mögül jött elő, az alkalomhoz illően Öltözve. Fehér ing, fekete gombokkal végig, fekete masni a nyakában. Fekete öltöny, zsákét. Egygombos, fecskefarkú. Fekete félcipő. A prímás keménykalapját tették a fejére. /A zenészek abban az időben keménykalapot használtak./ Kijött, megállt a leterített hangszer mellett, a zenészcigányok hajdonfőtt körülállták. /Prímás, terces, kontrás, brácsos, cimbalmos, csellós, nagybőgős, klarinétos./ Egy nagy fehér rongyot kezdett előhúzni a zsebéből. Húzta-húzta, mikor végre kihúzta, az arcára takarta, és zokogva sírni kezdett: Ne húzzátok, nagy bánatom van! Meghalt az a fiam, akit úgy szerettem, akivel a kenyeremet kerestem. Ugye tudjátok, hogy én evvel mennyit játszottam! Nagy az ón bánatom. De csak annyit kérek tülletek, hogy ne öntsetek a pohárba, mert most még én se iszok! Mert nem kell az ital se! Tele vagyok bánattal. De csak az a kérésem, kisfiam, még eccer szólalj meg! Csak még eccer, nagybőgőm, csak még eccer húzd el! Gyerekek, csak arra kérlek benneteket, hogy ne húzzátok! Hiszen jól tudjátok, hogy ki volt ez nekem, a fiam, akivel sok pénzt kerestem. De most mán ő is elhagyott végre, meghalt, nem él. Meghalt, hagyjatok, ne muzsikáljatok, ne öntsetek a pohárba, nem iszok, nem kell most még az ital se. Az se kell, az ital! Vegyétek figyelembe, hogy nem iszok! Nem kell az ital, bánatom van. Nem tudok mán többé muzsikálni! Meghalt a kisfiam. Drága kis fiam! Aranyos gyermekem, drága kis fiam, csak még egy nótát el tunnák húzni rajtad! Megszakad a szivem érted, most mán nem bírom tovább! Zokogva sírt, sírva énekelt aztán egy nótát egyedül, a zenekar kisérte, „El20 megyek a kalocsai vásárba" - kezdettel. Másik bőgő is volt odakészítve, s a bőgős azon a másik hangszeren játszott. A siratásnak ezzel vége volt, a cigánybál folyt tovább. Kis idő múlva a leterített nagybőgőt is felvették, és újra játszottak azon is. Idős Sánta Andor tollkereskedő volt, szerette a vicceket. Nem mindig ugyanaz a személy siratott, és nem is volt minden évben bőgőtemetés." E jelenet után törtónt a bálkirály kikiáltása. A cigánylányok az est folyamán képeslapokat árultak. Aki a legtöbbet vásárolta tőlük, az lett a bálkirály. De „magyarok is vótak meghíva". Fehér Dezsőné emlékezete szerint egyetlen egyszer volt a csépa i cigánybálban cigány bálkirálynő, ez ő volt, 15 éves korában, 1938-ban. Cigánylányok voltak a csőszök a bálban. A terem ugyanis nemcsak krepp-papírral volt szépen feldíszítve, hanem narancs, füge lógott a mennyezetről, sőt élő madarak is, egyesével, dobozban. 10-12 veréb, galamb verdesett így fenn, amit a bálozok lelopkodni igyekeztek. A bál hamvazószerdán hajnali 2-3 óráig tartott. A bőgővel jelkó-
