Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Szabó László: Csépa község társadalma
cselédet, napszámosokat is. M A gazdagyerek az otthon maradt, s nem állt el dolgozni^ mert akkor az apjának helyette kellett fogadni bérest, napszámost. Őrá várt a juss és neki is érdeke volt, hogy otthon maradjon." „A gazdagyerek az gazdagyerek volt. Ha egy gazdának három fia volt és esetleg bérest tartott, akkor a béresnek kellett mindig felkelni. Igaz, hogy esetleg ő is kint aludt az istállóban, de nem kelt fel. A gazduram fia ha akart dolgozott, ha akart nem." Csépán azonban az ilyen elég ritka eset volt, mert a gazdáknál már sok gyerek sem igen volt. „A gazdáknál kevesebb volt a gyerek, ritka volt hogy három is. A szegényeknél több volt, de kellett is, mert egyik elment Mesterszállásra, máshová dolgozni, cselédnek. Otthon is kellett valakinek maradni a jószággal, s ezért jó volt ha többen voltak." A csép ai nemes-gazda rétegben, de még a közvetlenül alatta lévő vagyoni szinten is kevesebb gyermek volt egy családban, s általában egy fiú ha otthom maradt, s vitte haza a családba a menyecskét. Ritkán két menyecske is volt, de közülük az idősebbnek már tanyán volt a helye vagy kint élt a szőlőben, esetleg külön házat építettek neki a szülők, ha a családi gazdaságban is dolgozott. Kocsi András , az egyik legnagyobb gazda, fiainak külön-külön házat épített, de a vagyonát csak akkor osztotta fel, amikor meghalt. Kanyó István nak 50 holdja volt, benne jelentős nagyságú szőlő. Gyermekei nem voltak, s ezért örökbe fogadott lányokat. Amikor azok férjhez mentek, a vöknek adott egy-egy darabot, de nem irattá a nevükre, csak a haszon volt az övéké, ha megdolgozták. Mind a nemes-gazda, mind a gazda, mind pedig a kisgazda és napszámos családok családi gazdasága egyértelműen a kiscsaládon alapult. A kisebb gazdák idegen munkaerőt nem vettek igénybe bérmunka formájában, a nagyobb gazdák közül Csépán kb. 8-10 gazda tartott állandó bérest, míg a többiek különböző bérmunkákkal, ledolgozással s társasmunkákkal éltek. A munkaszervezeti alapformák közül leggyakoribb és legnagyobb gazdasági jelentősége a ledolgozás nak és a társasmunkák nak volt. A ledolgozás szinte kivétel nélkül összekapcsolódott a részesmüvelés sel. A ledolgozás különböző anyagi szinten, a társadalom más-más rétegéhez tartozó személyek, családok között jött létre, míg a társasmunkák azonos társadalmi szinten állók között keletkeztek. Valamennyi ilyen munka a családi munkaerőt volt hivatva időszakosan kiegészíteni, s a családi munkaszervezetbe simult bele, mint idegen munka. A ledolgozást, mint munkaszervezeti alapformát már 1848 előtt is megtaláljuk. A nemesek vagy vagyonosabb libertinusok pénzhiány miatt éltek vele, s a bérbeadott földekért /árendás földek/ nem pénzt, hanem munkát kívántak ellenértékül. Az emlékezet megkülönböztet taksás ház at, taksás föld et és robotos föld et, azaz olyat, amelyért pénzzel fizettek, s olyat, amelyért dolgozni kellett. Ugy tudják, hogy taksás házat, földet az egyháztól vagy községtől nyerhettek, míg robotosat a gazdáktól. A vagyonosabb nemes családok már 1848 előtt is éltek azzal a lehetőséggel, hogy birtokuk egy darabját jobbágyoknak adják ki, s azért munkát kértek cserébe, hogy saját gazdaságuk fennakadás nélkül működhessen.'' 6 Ez a szerződéses /árendás/ jobbágyi viszony később egészen általánossá vált, s aránytalan méreteket öltött, s a jobbágyfelszabadítás után a földváltság miatt még inkább növekedett. Ez az országosan jellemző t-endencia Csépá n egyik legnagyobb súlyú munkaszervezeti forma lett a századfordulóra. Botka János elsősorban a tőkehiánnyal magyarázza elterjedését: "... amikor a tőkehiánnyal küzdő gazdaságok csak részben voltak képesek birtokaikat a saját felszerelésükkel és bérmunkával megmunkálni, a nincstelen parasztság örömmel nyúlt a részes művelésre felkínált földért. A részes művelésre kiadott területekért a birtokosok ingyen munka /robot/ teljesítését is megkívánták, továbbra is biztosítva ezzel a feudális eredetű szolgáltatással a saját kezelésükben maradt földek számára /főleg nagy dologidőre/ a munkaerőt, n ™"
