Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Havassy Péter: Csépa történeti vázlata a kezdetektől a 19. század végéig
és ügyeinkben pártunkat fogni. Ellenben kötelezzük mi is magunkat arra, hogy Ő Kegyelmeteket mindenben engedelmeskedni el nem mulasztjuk, midőn hivattatunk, a Gyűlésből ki nem maradunk, és a javakra célzó rendelésünkből magunkat ki nem húzzuk, azt mindnyájan örömmel cselekedni fogjuk." Belső ügyeiket maguk intézték, s vármegyei eljárást csak az „alkotmányuk" megsértői és a súlyosabb vétségek elkövetői el67 len kértek, valamint birtokperekben. ' Azonban a 18. század második felében a perek elszaporodása, az osztalékból való részesedés aránytalansága, a költségek megnövekedése, a regáléhasznokból a közösség kiszorulása, a legelő igazságtalan használata, a jó és a rosszabb minőségű szántók és rétek elosztása körül támadt viszályok, az 1 főre eső földterület összeszűkülése - sorolhatnánk tovább - rést ütöttek az önkormányzat eddig szilárdnak vélt falán. A bajok orvoslására a lakosság a közösségi életet átszervezte, 1789-ben „Nemes és Nemtelen Compossessorok megmásíthatatlan transactiora" léptek egymással /szövegét lásd a Források c. részben/. A legtöbb intézkedése gazdasági jellegű volt, de társadalmi kérdésekkel is foglalkozott. Az elöljáróságot, mely eddig 1 hadnagyból és 3 esküdtből állt, kibővítették az 5 linea egy-egy delegáltjával. Az elöljárók közül perceptort választottak, aki felügyelt a közös vagyonra, intézte a hitelügyleteket, kiosztotta megmaradó közjövedelmekből mindenkinek a járandóságát. Az önkormányzati élet a transactio létrejötte után megerősödött. A község népességének nagyarányú növekedése miatt új tisztségviselők jelentek meg a tanácsban, a templombíró, a kishadnagy és a jegyző. 6 9 ^ z elöljáróság szervezetéhez tartozott, s igen gyakran az elszegényedett nemesség soraiból verbuválódott a helység kocsisa, csősze, pásztora stb. /évi konvenciójukat lásd a Forrásoknál/.^ 0 Csépa önkormányzati életében az 1848-49. évi szabadságharcot követő évtizedben csupán annyi változás történt, hogy a közgyűlésen már minden közbirtokos - nemcsak a nemesek - szavazati joggal rendelkezett. Ezentúl nem hangsúlyozták a különböző intézményekben a nemesi mivoltot. A közbirtokosság tovább élni vezte a regáléjogokat is. A falu régi értelembe vett önkormányzata 1873-ban megszűnt, amikor Csépa nagyközséggé alakult, s az 1871. évi 18. törvénycikkben megfogalmazott, egységes alapelvekre épülő nagyközségi szervezeti formát öltött.^ 2 Ezt követően a csépa i képviselőtestületben 15 választott tag és 15 virilista foglalt helyet.^ A közbirtokosság a 80-as években fokozatosan elvesztette regálé jogait 74 és kegyuraságát is, melyek a községre szálltak.' A régi önkormányzati élet hagyományai azonban csírájukban tovább éltek az eredményesen működő Csépai Közbirtokos75 ság és Legeltető Társulatban, valamint a hegyközségi szervezetben.'^ A falu társadalmának jelentős részét a majorsági /kuriális/ zsellérek alkották, akik uruktól szerződós alapján nyertek földet vagy házhelyet. Alkalmazásukat az indokolta, hogy Csépa kuriális, de középbirtokos nemessége sem rendelkezett olyan pénztőkével, ami elegendő lett volna gazdasága költségeinek fedezésére, így a zsellérektől megkövetelt robot biztosította számukra az olcsó munkaerőt. A község kiváltságai csábították az idegeneket, s emiatt leszűkült a lakosság élettere. 1789ben egy főre még 1,17 kh jutott, 1851-ben már csak 0,5 kh.^ 6 A majorsági zsellérek rétege alatt még ott álltak a teljesen nincstelenek, akik a környező uradalmakban /főleg Szelevény en/ igyekeztek maguknak munkát keresni, s az elszegényedésre jellem77 ző, hogy köztüic már egykor jobb napokat látott nemeseket is találunk. ' Csépán a 19. század végéig nem volt olyan birtokos, aki 100 kh földet mondhatott magáénak, a két 90 kh-dal rendelkező tulajdonos pedig nyilván saját zselléreivel végeztette el az éppen soron következő feladatot.^ A község fokozatos elszegényedését mutatja, hogy 1896-ban a majorsági zsellórviszony felszámolásakor csak 29 zsellér tudta megváltani egykori szerződéses birtokát, továbbá ekkor már a környék legolcsóbb aratói 79 a 40-60 fős csoportokba tömörülő csépa iak voltak. 7 A századfordulón már az agrárproletár és a náluk alig valamivel vagyonosabb réteg alkotta a lakosság 56,4 %-át.
