Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
környező tiszazugi falvakban, sem másutt az Alföldön nem készítik} palóc területről Istvánffy Gyula , Reguly Antal ós Scbwalm Edit leírásából ismerjük,^ így e táplálék megléte a csépa i hagyományos táplálkozásban a palóc kapcsolatokra utaló jegy. A savanyú levesek változatos fajtái között a legegyszerűbbek az ecettel savanyított ételek. Rántott leves alá zsíron vagy olajon pirítottak lisztet, s vöröshagymát, keménymagot, piros paprikát tettek bele, majd vízzel öntötték fel. Ecettel ízesítették és tojást ütöttek bele. A vízben megfőzött krumplit s babot hasonlóképpen savanyúan fogyasztották. Disznóölés után egy héttel a belsőségekből főtt a savanyúleves vagy becsinált- leves . A meghagyott szivet, nyelvet és vesét vízben megabálták, lesózták, s egy hét múlva főzték meg gyenge vöröshagymás rántáson, paprikával, tejföllel, babérlevéllel és ecettel ízesítve. Sok helyen sárgarépát, zöldséget és krumplit is főztek még bele. Ezt a levesfajtát ugyanígy készítették Tiszakürt ön is.^ 6 Ugyancsak a régies ételek közé tartozott az árpakása leves , amelyre már csak 37 nagyon kevesen emlékeztek. Szegenyes, de gyakori levesfajta volt a rántott leves . Száraz rántást vízzel vagy kifőtt tészta levével engedték fel, sokszor tojás nélkül gyúrt ós csíknak elvágott levél tésztát tettek belej krumplival, esetleg zöldséggel gazdagított formája is ismert. Tésztaevő napokon kifőtt tészta előtt tálalták, ezt t é s zt aiey e s nek vagy tésztalén ek, esetleg suhantott tésztaleves nek nevezték. Böjtben zsír helyett vajjal vagy olajjal készítették. A Tiszazugban és Csépá n is általánosan ismert böjti és nagypénteki eledel volt a sóba-vizbe leves , melyet csak sóval és hagymával ízesítettek. Ecettel savanyították az ugyancsak bojtos savanyúkrumpli levest , más néven halkrumplit . A tésztalevesek közül kedvelték a lebencs et és a tarhonyalevest , gyakran főzték mindkettőt óly módon, hogy a zsírban megpirított tésztát vízzel föleresztették, piros paprikát, zöldséget, vöröshagymát, krumplit aprítottak bele. Kedvelt és réginek tartott eledel volt a táskaleves : rétestésztához hasonlóan nyújtották a tésztát és megpirított, borssal, sóval ízesített kenyérmorzsát tettek bele, összehajtogat, 33 tak es a levessel együtt főztek meg. Általában vasárnapi és ünnepi alkalmak ételei a különféle húslevesek, melyeknek alapanyaga a székb ől - hentestől - hozott marhahús, sertésorja, a baromfiak közül a tyúk és a kacsa belsőségei, nyaka, lába, szárnya. Külön megfőzött csiktészta vagy csigatészta kerül bele. A hét húsevő napjain fogyasztották a felfüstölt sertéshússal gazdagított szárazbab- vagy krumplileves t, paprikáskrumpli t. Levesben megfőtt vagy külön megsütött hús mellé adták a különféle szószokat, meggyszószt, piszkeszószt, sóskát, fokhagymamártást, melyeknek azonban tapasztalataink szerint az étkezésben nincs túl nagy jelentőségük. Füstölt hús mellé paradicsomszószt főztek. A viszonylag gyakori ételek.közé csak a tökkáposzta , másik nevén tökfőzelék számított. Szót kell még ejtenünk a levesek, és mártások sűrítési módjáról: általánosabban a zöldbablevest, tökfőzeléket, zölden elkészített főzelékféléket habarták, többnyire tejjel, de előfordult, hogy savóval is.. A habart ételek általában a szegényebbek téli étkezésére voltak jellemzők, a rántásos, több zsírral főzött ételek pedig már jobb módra utaltak. Habarás és rántás arányában nem látunk lényeges különbséget C sépa és a Tiszazug többi községe között.
