Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
KÁSAFÉLÉK ÉS PÉPES ÉTELEK Gabona alapanyagú ételeink közül a készítés technikája szerint a legegyszerűbbek és a legrégiesebbek a különböző kásafélék.^ A magvak előkészítése hántolással, illetve esetenként zúzással, a magvak összetörésével történt. Régen nagy jelentőségű volt, ma már legfeljebb állati takarmányként hasznosítják a kölest, amely rövid tenyészideje következtében a tavaszi árvíz levonulásakor vagy aratás után vetve is beérett. A meghántolt kölest fordított kásá nak készítették. Egyik változatát vízben kifőzve, fölaprított szalonnával összekeverve, zsírban megforgatva fogyasztották. Úgy tartották, hogy bográcsban lehet a legjobban főzni: zsírban hagymát pirítottak, ebbe tették a kását, vízzel eresztették föl. Kavarás nélkül megfordult a bográcsban, ezért hívták fordított kásának. Körülbelül a múlt század végéig fogyasztották rendszeresen, századunkban már csak ínséges időszakban kapott szerepet a köles a táplálkozásban, főleg hurkát töltöttek vele. Már csak halványan él az emléke az árpakásán ak, amelyet a közepes nagyságúra tört és megszitált árpából vízben főztek. Viszonylag legnagyobb szerepe volt és maradt a rizskásá nak. Aprójószág húsával összefőzve készült még a múlt század végi lakodalmakban a ludaskása . A lakodalmi, étrendből kiszorult ugyan, de kacsaaprólékhoz téve ma is kedvelt vasárnapi eledel. A rizsát hurkatöltelékként hasznosítják leginkább, emellett gyermekeknek s betegeknek kímélő étele volt a tejbekása . Kevés vízben tették fel főni. Mikor forrni kezdett, öntötték rá a tejet, kicsi sót szórtak bele. Rá elkészült, fahajas cukrot hintettek a tetejére. A gyermekágyas asszonynak vitt ételek sorából soha nem maradhatott el. Pépes ételeink közül ismert a kölesből, árpalisztből, kukoricalisztből, esetleg búzalisztből főzött Kanca, amelyet a készítés technikája alapján az eresztett pépek csoportjába sorolhatunk. A megdaralt és átszitált arpalisztet forró vízbe beleszórták és folytonosan kavargatva főzték meg. Ha elkészült, forralt cukros tejjel leöntötték, ez volt a tejbeganca , de gyakrabban fogyasztották úgy, hogy a megpirított kenyérmorzsával bélelt edénybe késheggyel vagy kanállal beleszaggatták. De gazdagabb ételnek számított, ha hagymás-paprikás kacsa- vagy disznózsírral öntözték vagy ha töpörtőt, sült kolbászt adtak mellé. Ha szerdán főzték, a tesztás nap ételei között - krumpli- vagy rántott leves után - akkor előfordult, hogy túróval vagy sajttal, szilvalekvárral, fahéjjal, szórványosan mákkal vagy dióval ízesítették. A ritka előfordulása ellenére sem hagyhatjuk figyelmen kívül a ganca mákkal történő fogyasztását, ugyanis Kisbán Eszter szerint ez a kulturális jelenség csak a centrális palóc vidék jellemzője. Burgonyából főzött pépes étel volt a krumpliderc : a vízben megfőtt krumplit összetörték, közben serpenyőben zsíron hagymát rózsaszínre pirítottak, erre öntötték rá az áttört krumplit. Bablevesben főtt hús mellé adták vagy kolbászt, szalonnat sütöttek hozza. Régebben inkább a hétfői nap ételei között tartották számon. A pépes ételek másik csoportjába - sterc ek - tartozó eledel volt a már csak enni tanuló gyermekek számára készített pempő: szárazon megpirították a lisztet, és vízzel feleresztették úgy, hogy főzeléksűrűségü lett, cukorral, pici sóval ízesítették. Leforrázott kukoricalisztből sütött, kedvelt, de szegényes étel volt a málé. A megszitált kukoricalisztet forró kútvízzel leöntötték, leforrázt ák. Úgy tartották,
