Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
Nyersen /forralat lanul/, de forralva is - ekkor kevés cukorral ízesítették szívesen itták a tejet; kenyeret beleaprítva reggeliként szolgált, a legkedveltebb azonban az aludttej volt. Csecsemőnek akkor adtak tehéntejet, na az anyjának elapadt a teje, vagy nem akart szopni. Felforralva előbb fele, majd egyharmadnyi vizet, kis cukrot tettek hozzá. Két és féléves korától kapott a gyerek tiszta tejet. Sokan voltak, akik esztendős korukig a mejjükbŐl tartották el a kisgyereket. Gyakran kávénak készítették el a tejet. A babszemkávét , frankkávé t, más néven rudaskávé t boltban vásárolták; ha nem tudtak venni, árpát pirítottak és darálták kávénak. Szegényebbek ritka alkalommal, de többnyire hétköznapon főzték, jobbmódú családoknál szalonnával egy héten kétszer is adták reggelire. Böjti napokon, szerdán ós pénteken főztek leggyakrabban tejleves t ; a pici sóval, cukorral ízesített tejbe, ha felforrott, csík ot, siflit vagy tarhony át főztek. Ez utóbbit öregen tejbetarhonyá nak nevezték; gyakran készítettek tejbekását , palacsintát is tejjel. Rendszerint köcsögökben, hűvös helyen hagyták megaludni a tejet. Főleg nyári időben szerették, szomjoltónak aratás közben nagyszerűen megfelelt. Kerek vaskanállal ették, egy-két litert is egyszerre. Mire megaludt a tej, föladta a fölit s evőkanállal fölözték le. A tejfölt napközben kenyérrel is ették, uborkára és salátára tették, túrostésztáh oz, zöldbabhoz, káposztához használták. Ha több edény aludttej összegyűlt, befűtötték a kemencébe és berakták a köcsögöket. Megmelegedett, aggasztalódott benne az aludttej, megaggott s túróé vált , szép leveles lett. Vászonruhába, túrószacskóba öntötték, és csurgóra kötötték . Egy éjszaka alatt lecsurgott és kész lett a túró. A savót malacnak adták, falfestéskor mészbe keverték vagy savanyú krumplileves be, tökkáposztá ba főzték, sőt, meg is itták a meleg sav ótTésztás napokon a kifőtt tésztára tették a túrót. Kalácssütéskor elmaradhatatlan volt a túróslepény . A rétesbe cukorral, tojással és kevés liszttel összekeverve tették a túrót. Nyáron reggelire vagy vacsorára kenyérrel ették. Még szórványosan él a tejoltás emléke; boltban vett oltót használtak, s azt tartották az így beoltott tejről, hogy gyorsabban elkészül, mint az aludttej, kevésbé savanyú annál és egy kicsit csípős ízű. Az emlékezet szerint tarhót juhtejbői készítettek a juhászok, aludttejet és oltót tettek az édes tej közé. Tehéntúróból készült a gomolya vagy gömölye . /2. kép/ A lecsurgott túrót sóval összegyúrták, kis, kúp alakú halmokra kézzel formálták, deszkára téve, napos, de széljárta helyen szárították. Piacon árulták - sajthoz hasonlóan -, elreszelve kifőtt tésztára tették. A sajtkészítéshez felforralták a tejet, amikor kihűlt, patikában vett ótóval beótódott . Ruhába öntötték, sajtdeszká n nyomatták. Kilós, fél kilós nagyságúak lettek, piacon árulták. A leszedett tejfölt fából készült, alján szélesebb, felül keskenyebb edénybe tették, és ebben egy rúddal sutyul ták össze. Újabban üvegből készült köpülőt hasz27 naltak, melynek belsejében több vitorla zutyul ta a tejfölt. ' Amikor a vaj kicsapódott, tiszta hideg vízbe kiszedték, összenyomkodták; ökölnyi nagyságúra kipastikolt ák. Értéke miatt leginkább piacra hordták az elkészült vajat, főleg kalács sütéséhez használták, de kenyérre is kenték. Az írót jószágnak adták, volt, aki magában is megette. Altalános volt a sült vaj készítése, amelyet vajonjárt nak vagy vajajjá nak neveztek. Tűzre tették föl a vajat kotláb a /edénybe/, s amikor látták, hogy jól sül, pici lisztet szórtak bele, ez szaporította is, meg a savós részét lehúzta az edény aljára. A vajajját kenyérre kenték, a pirított vajat hagyták megkeményedni, ós nagyböjtben főzéskor zsír helyett használták. Piacon is árusították. A község nagyarányú elszegényedésének hatására főleg századunk elején elő-
