Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
a húsnak. Oszt utána padlásra tették vagy komrá ba. Vót csuka , süllő meg dévér . Szárítani olyan nagyobb fajta halakat csináltak. Ha birtak fogni harcsát, csak a bélit vették ki, besózták. A sóba állt egy pár nap, fölkötötték zsinegre, oszt kiakasztották. Kicsurgott, megszikkadt, oszt föltették a füstre. Utána berakták a komrába. Mikor szükség volt rá, behoztak egy köteget, oszt úgy főzték. Ősszel csinálták jobban." 20 A TEJ ÉS SZEREPE A TÁPLÁLKOZÁSBAN A múlt század utolsó harmadában az egyre inkább elszegényedő Csépa állatállo21 mányának szerkezeti megoszlása fontos tényező a tej szerepének megállapításában. A környékbeli falvakéhoz képest kiemelkedő nagyságú lóállomány fedezte az igázás szükségleteit, így a szarvasmarha tenyésztésben a tejtermelés kerülhetett előtérbe, még akkor is, ha a szűk határ, kevés takarmány a többi tiszazugi faluéhoz képest kevesebb marha eltartását biztosította. Míg a múlt század végére a juh tartása erősen háttérbe szorult - nem volt uradalmi juhászat -, addig a sertések száma messze meghaladta az alsó-tiszazugi falvak átlagát. Ez érthető, hiszen a Tiszazugban Csépa n volt a legnagyobb az 1000 lélekre jutó születési arányszám /1933-ban Ti22 ~ — s zasas on 1000 főre 8,5» Csépá n 19,6/, sa nehéz megélhetés a szegényeknek sokszor csak egy-ket sertés felnevelését tette lehetővé. Csépá n a legmódosabbak is ritkán tartottak két-három fejős tehénnél többet, a közepes gazdák rendszerint egy tehenet fejtek, s ha nem volt nagy a család, piacra hordták a tejhasznot. A szegényeobek, ha nem is tudtak tehenet tartani, a sok gyermek miatt szükségük volt a tejre, kecskéjük volt vagy a piacra szorultak, és a tejterméket ott szerezték be. A Csongrádi rét közelebb eső tanyáiról jártak az asszonyok egész évben, szerdán, pénteken, vasárnap, túrót, tejfölt s csomóra kirakott vajat hozva. A tanyán lakó cselédek bére gyakran fejőstehén haszna volt, s ha a család nem élte fel az egészet;, a maradékot eladták. Amikor a tehén megellett, az első tejet a borjúval itatták, egyesek szerint az anyjával, hogy ne lázasodjon meg. A harmadik-negyedik napon, amikor még a pecctej vagy pöcctej nem forrott meg, peccpitét sütöttek belőle. Sóval, cukorral és kevés liszttel palacsinta-sűrűségűre kavarták, tepszib e öntötték és forró kemencében megsütötték. Sokat igyekeztek belőle készíteni - gyakran két kemencével is -, mert azt tartották, hogy minél többen esznek belőle, annál több tejet ad a tehén. Szomszédba, ismerősnek a gyerekek vitték át. Figyelemre méltó jelenség, hogy Csépá n az első tejet kizárólag ezen a néven emlegetik, azonos hangalakban és jelentésben a pa. . 4 2-5 loc nyelvjárási kérdőív pect ej / pecpite / szavával. ^ Ugyanakkor más tiszazugi falvakban - két tiszakürt i kivételtől eltekintve - egyáltalán nem használják ezt a kifejezést / Tiszakürt ön is csak közvetlen rákérdezésre mondták így/, helyette TiszauJjjon kucorátj Nagyrév en gurásztá t, Tiszakürt ön gulásztát és föccste j et , Tiszasas on kucorát , gurásztá t mondanak, Tiszasas on az elles utáni első tejet hívják föccstejnek. Tiszakürt ön a föccstejbol készült etel neve higpite vagy vékonypite . Elles utan körülbelül egy hétre tisztult meg a tej, s ha megforrott , mindenre lehetett utána használni. A jó tejű tehenet háromszor is meg kellett fejni naponta, a borjú elválasztásáig rendszerint délben szopott. Fejés előtt vízzel megmosták a tehén tőgyét, szakajtóruhával megtörölték. Az első húzást rendszerint a földre engedték, csak a következőt a zsétárba, két ujjal vagy marékkal fogva a tehén csécs it. A kifejt tejet bádogból készült tejszűrőn szűrték át azokba a cserépedényekbe, amelyekben meg akarták altatni. /1. kép/
