Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
halállomány lecsökkent, az élő Tisza távolabb került a községtől. Maga a halászat háttérbe szorult ugyan, de a kereskedelem, valamint a katolikus vallás előírta böjt hatására a halételek szerepe bizonyos fokig megmaradt, a hal a szegények étrendjén is sokáig szerepelt. A tiszazugi halászok a múlt században árujukat távolabbi városok piacaira, vásáraira is elhordták / Nagykőrös , Kecskemét , Mezőtúr , Pest/ vagy el/ 14 , adtak a halficser nek. A tiszaug iak századunkban a környező települések, Tiszakürt, Tiszasas , Csépa piacait is ellátták. Emlékezet szerint a csépa i piacra hetenként, vasárnap jártak árujukkal a halászok, nagyböjt idején volt a legnagyobb keletje portékájuknak. Körösi halat Szelevény ről, Kuns ze ntmárt onb ól hoztak, tiszai halat leginkább csongrád i, tiszaug i halászoktól vásároltak, főleg keszeg et, kárászt , törpeharcsá t, ponty ot, csukát . A halászati jog érdekes formája volt ismert Csépá n: „Felibe húzta meg a halász, mert a Ti sza hozzá járt a fődhöz /a vége a Tisza partjára esett/, amikor kihúzattuk, a fele hal a mienk vót, a másik fele meg a halászé. Olyan öt-hat kiló, meg mikor mennyi, egyszer több, máskor kevesebb. Egy évbe kétszer húzatták, ősszel meg nyilván tavaszszal." Mások szerint egy évben egyszer, nagypéntek re halászták meg a fentiekhez ha15 sonlóan a Tiszát. A legszegényebbek saját maguk biztosították az évi, de a nagyböjti halszükségletet is, pécézni jártak , tapogatóval fogták a halat a Holt-Tiszában, kubikgödrökben. Az egész Tiszazugban számos halkészítési eljárásról tudunk. A legismertebb halból főzött eledel a halászlé volt, vegyes halat, potyká t, márná t, süllöt szereztek hozzá. A kétfelé vágott fejet tették a lábas vagy bogrács aljára, erre a többi szelet halat, vizet öntöttek rá, apróra vágott vereshagymát, sót, csöves paprikát raktak bele. Amikor felforrt, törött paprikát szórtak a tetejére, lassú tűzön egy órahosszáig főzték, vigyázva, hogy csak pezsegjen . Ha nem ették meg mindjárt a halat, megmaradt halkocsonyá nak. Sütni a keszeg volt a legalkalmasabb. A megpucolt, kétfelé vágott, besózott halat lisztben megmártogatva a kizsírozott tepsibe rakták, kemencében sütötték. A piruló halat olvasztott zsírral kenegették. A Tisza-parton főleg a halászok étele volt a nyárson sült kecsege , süllő vagy csuka . Gyakran szalonnát tűztek a haldarabok közé vagy másik nyárson sülő szalonna zsírját csepegtették a halra. 16 Jellegzetes nagyböjti étel volt a zsírtalanul főzött halászlé vagy halleves mellett a halaskáposzta . Készítésének szép leírását adja a közeli Tiszaújfalu ból Ká dár Lajos : "...böjtfogadókor, azaz Hamvazószerdán került először asztalunkra. így készítette el anyánk: a tepsit púposra rakta káposztával, tetejébe három-négy kecsege vagy halcsík került. Leöntötte egy köcsög vastag tejfellel is. így került be az étel a nagy forró kemencébe." 1 ^ A csík régóta már csak az emlékezetben él, egykor rétes helyeken tapogatóval fogták. Sóval, hamuval tisztították elevenen. Kibelezve, oldalát beírdalva lisztben meghempergették, zsírral megkent tepsibe rakva, kemencében megsütötték. Halászlének is főzték vagy savanyú káposztával csíkoskáposztá nak. A korábbi, nagyobb arányú halfogyasztással együtt járt a hal tartósításának a szükségessége, s a középkori eredetű tartósítási eljárásokból nőtt ki az üzemi mété g 18 retű halhasítás az Alsó-Tisza vidékén és a Körösök mentén. Szilágyi Miklós éppen a tiszazugi falvak - Tiszaug , Tiszasas , Tiszakürt - adatain bizonyítja, hogy az úrbéri szolgáltatásként a halat csak a konzerválás technológiájának széles Körű ismerete miatt kívánhatták. 1 ^ Talán nem véletlen, hogy az üzemi halászatot folytató Tiszaug on nagy tömegben folytatott halhasítás, konzerválás emléke él, míg csépa i adataink sokkal inkább paraszti gyakorlatra utalnak: „Apám emlegette, hogy parasztházaknál volt ez, de ő mán nem csinálta. Csak mondta, hogy ezelőtt szárították a halat. Egy kicsit megszikkadt, azután füstre tették, kevesebb füst kellett neki, mint
