Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Előszó

ELŐSZÓ Vannak helyek, falvak és városok, amelyek valamiről mindig, minden korban nevezetesek. Nevük mögött valami jelentős esemény, termék, létesítmény áll, ami elhomályosítja a név eredeti jelentését, a falu vagy a város énjét és végül a név valami egészen mást fejez ki. Attól kezdve, hogy Haller Sámuel a XVIII. században megszervezte szőlőtermelő magángazdaságát, Visonta neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott a borral, a kiváló minőségű, mondhatnánk ma, exportképes borral. Amikor századunkban tudós, rendszerező elmék a magyar borvidékeket körülírták, jellemezték, a déli Mátravidék borai a Gyöngyös—visontai nevet kapták. A név első részében e terület természetes városi centrumát jelölték meg, de utaltak ugyanakkor Visontára is, arra a helyre, ami a XVIII—XIX. században leginkább képviselte az itteni borfajtákat és a művelési módokból eredő minőséget. Századunk derekán a Visonta név új jelentéstartalommal bővült, a falu neve sokkal ritkábban kapcsolódik a borhoz, mindinkább a hőerőművel, a szénbányászattal összefüggésben kerül szóba, főleg a sajtó és a tömeghírközlési eszközök jóvoltából. Ez a tanulmánykötet, amit most átnyújtunk az olvasónak, ugyancsak ez utóbbi létesítménynek, leginkább és közvetlenül a bányamű keletkezésének köszönheti létét. A visontai nagyberuházás megindulása után világossá vált, hogy a község határában megindult iparszervező munka alapvető változásokat hoz létre Visonta életében, történetében pedig új fejezetet nyit. A bányaművelés előrehaladása átalakítja a település földrajzi környezetét, az erőművel együtt megjelenő kettős beruházás pedig gyökeresen megváltoztatja a lakosság társadalmi szerkezetét és életviszonyait. A mezőgazdaságra épülő hagyományos életrend megbomlása és keveredése bizonyos új elemekkel már a kezdet kezdetén észlelhető volt. Ezek a jelenségek felfokozottan jelentkeztek volna a falu teljes szanálása, majd áttelepítése következtében, ami az 1960-as évek meghatározott, népgazdasági tervének programja volt. A nagymúltú község sorsának ez a szokatlan arányú megváltozása a múzeumi kutatógárda kötelességévé tette a munkálatok következtében veszélyeztetett kultúrtörténeti értékek megmentését, illetve a változásokat megelőző állapotban a lakosság életmódjának néprajzi, szociológiai módszerekkel történő felmérését, megörökítését. A kutatási feladatok tehát jellegüknél fogva kétfélék voltak: régészeti-történeti és néprajzi-szociológiai kutatások. Ezek céljának, feladatainak és módszereinek kialakításakor a munkát szervező és irányító megyei múzeumi igazgatóság kikérte és felhasználta az Országos Régészeti Ásatási Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Főbizottsága szakvéleményét. Az 1967-ben megindított munka fő feladatait a következőkben vázolhatjuk. A régészeti, történeti kutatások elsőrendű feladata megmenteni azokat a földben rejlő régészeti, építészeti értékeket, amelyek egyébként a bányaművelés terjeszkedésének esnének áldozatul. Az ilyen, régészeti leletmentésnek minősülő munkát a múzeumi törvény a múzeumok számára elő is írja. A történeti kutatások egyrészt a régészeti feltárások munkáját támogatják az egyes korok írott forrásainak felderítésével, másrészt a néprajzi-szociológiai kutatás számára szolgáltatnak nélkülözhetetlen történeti hátteret és előzményeket. A néprajzi-szociológiai gyűjtő és felmérő munka átfogó ismertetést kívánt adni Visonta népének gazdasági és társadalmi képéről, népi kultúrájáról a XX. század derekán, figyelemmel kísérve ennek történeti alakulását a néphagyomány és az írott források