Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )

Tóth Ilona: Határhasználat Jázsdózsán

rozs, zab torom, zabtermelésben a jász községek között a homokos határ következtében Dózsa V0 7.0 t. Mint láttuk, okk or már megjelent a kukorica. A homokos földeken a do — hány, dinnye, tök, illetve a köles és a kender, val amint az 1719-ben telepitett szőlő . egészítik ki a gazdálkodást. Ugy látszik, hogy a fenti terményeket ekkor még külön területen, azaz nyomáson kivül termelték. A vázolt földművelési rendszerben azonban a XIX század elején már strukturális változást hozhatott a megjelent kapásnövények elterjedése : kialakult a javított három nyomásos gazdálkodás, azaz az ugarba már bekerült,egyes 76 helyeken a kapás : az ugart pl. több jász községben is dohányültetésre használták. A XIX. század közepére pedig már nyomai vannak a többnyomásos gazdálkodásra való törek vésnek, amikor az ugar mellett a kukorica is bekerül a vetésforgóba, a nyomásba : a „vi— 77 szonylag kishatáru Dózsán termelték korábban a legnagyobb arányban a kukoricát. A határban a tagosítás körül már az alábbi részek voltak : buzavetés, vagy őszkalászos, tavaszkalászos, azaz árpa, zab, kukorica, volt olyan rész, amely megmaradt ugarnak, valamint a nyomáson kivüli vegyes rész, krumplifold, stb. és természe+esen a rét és a ka száló. A kényszergazdálkodás a föld egyéni tulajdonba kerülésével engedett merevségéből Egy-egy külön részt átengedtek az elöljáróság kezelése mellett a község költségeinek fe dezésére.^ A legeltetés gyakran összeütközésbe került Jászdózsa határában az egyre terjeszkedő földmüveléssel - 1789-ben az összterület 42,o7 %-a szántóföld, rét és legelő 4-9,79 %% tehát nagyon jól megfigyelhető az arányok változása, holott az állatállomány nem csökkent - , ezért a község igyekezett a Kiskunságban váltott pusztáját legeltetésre fenntartani. Szentlászló fontos részévé vált Jászdózsa gazdasági életének, mert - mint bármely más községnek is a pusztái - arra szolgált, hogy a távoli pusztákon még egy évszá79 zadig fenntartsák az extenziv, ill. félextenziv pásztorkodást. Egyes községek mar a XVIII. század végétől tavaszi vetésre is használták, de Jászdózsa számára Szentlászló még ekkor is kizárólag kaszáló és legelő volt.^° Tavasszal lehajtották az állatokat a pusztára és csak a hó leesésekor hozták vissza a községbe. A faluban csak a gazdasági munkákhoz legszükségesebb állatok, illetve tehenek maradtak, amelyeket a belső legelőkön félistállós módon tartottak. A közgyűlés szabályozta a közlegelők használatát is : földje után ki melyik állatfajtából mennyit legeltethet, mikor melyik helyet lehet le— 8l geltetni /tilalmazások/, sőt még a lehajtás rendejét is. Szintén a Protocollumokból idézhetünk : " A helység körül levő mezőnek szűk volta miatt elvégeztetett, hogy minden Gazda Gulyára való,marháit, és Szilaj ménesre való lovait le hajcsa... Pünkösdig lehajtani 82 tartozék..." " Fő BÍró úr jelenti : Hogy a Tavaszi üdőnek el érkezésével a Pusztára nyaralóba le hajtandó Szilaj ménes, ökör csorda és Gulyának le hajtására bizonyos haQ-j tárnap rendeltessen." " Továbbá az ííj kut gyepe a rét és a helység kaszálója ezen naptól kezdve a legelte84tésra nézve eltilalmaztatik." " A szántó ökrök számára az Agyagos bell egy darab 85 rét le egészen az utig a Dinnye fődek végin ... feli szabadíttátik." Szentlászló puszta XIX. század elején történt elvesztése után az állatok végérvényesen beszorultak a belső határba. A Borjujárás, Vágó járás, Ménes- Csikójárás, Csordajárás elnevezések a közös legeltetés emlékét őrzik. A legelőket közösen használták : a re86 demptusok ingyen, az irredemptusok marháik szójna szerint fizettek érte. Határozat