Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Borbély Zoltán: A végvárrendszer kiépítésének társadalmi hatásai Felső-Magyarországon
jedelemség létrejötte és az oszmán hódoltság terjeszkedése sem okozott lényeges változást. A főnemességéget alkotó családok azonban folyamatosanan változtak, a „kétszáz évet érintő megfigyelések állandónak és egyenletesnek mutatják a megújulásukat.”4 Rámutat azonban Péter Katalin arra, hogy hiba lenne valamiféle spontán mobilitásnak értékelni az új családok bekerülését az arisztokráciába, ahogyan az sem állja meg a helyét, hogy a Magyarországon berendezkedő Habsburg hatalom épített volna ki (a kihalt régi családok helyén) egy hozzá kötődő új elitet. Az I. Ferdinánd által kinevezett zászlósurak társadalmi hátterének elemzése révén jutott arra a következtetésre, hogy a mobilitás eszközei mit sem változtak a késő középkoriakhoz képest, vagyis az egykori főurak közvetlen rokonai és legjelentősebb familiárisaik foglalták el a kihalt családok helyét, döntő mértékben beházasodás révén. Ezek a famíliák tehát csak genealógiai értelemben haltak ki, a nevükben elenyészett családok társadalmi presztízsét és vagyonának jelentős részét a beházasodott rokon vagy egykori familiáris vitte tovább.5 Mindehhez természetesen az uralkodó „jóváhagyására” is szükség volt, amit különféle (katonai, hivatali, udvari vagy politikai) szolgálatok teljesítése révén szerezhettek meg a feltörekvő jelöltek, amelynek az 1540-es évek végétől elterjedő bárói címszerzés vált a deklarált formájává.6 A bárói diploma ezt követően a legtöbb esetben örökletesen biztosította a megadományozott személy és leszármazottainak helyét a főnemesség soraiban bármilyen egyéb méltóság viselése nélkül is, ami az örökös főrendiség megszilárdulásához vezetett a 17. század elejére.7 Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem pusztán a jogi formulán alapuló címzés, hanem a társadalmi presztízs és az azt megalapozó különféle tőkeformák akkumulációi támasztották alá ezt a kiváltságos helyzetet. A szociográfiai megközelítésmód pedig éppen ezeknek az elemeknek a meghatározását teszi lehetővé, vagyis a főnemeségnek, mint társadalmi csoport struktúrájának összetevőit, szerkezetét és a mobilitás lehetőségeit. Ennek egy lehetséges elméleti keretét egy francia szociológus, Pierre Bourdieu társadalmiságról alkotott rendszere biztosíthatja. Bourdieu a társadalmat folyamatos felhalmozás eredményének tekinti. Elméletének alkalmazásával lehetőség nyílik az egyéni cselekvések és a (társadalmi) struktúra együttes, társadalmi összefüggésekbe ágyazott vizsgálatára, fogalmai pedig kivételesen jól használhatók a társadalomtörténeti kutatásokban is.8 Ezek közül az egyik legfontosabb a habitus, ami egy darab belsővé tett társadalom, amely a szocializáció során válik az egyén részévé és az észlelési, értékelési és cselekvései sémái4 Uo. 261. 5 Uo. 262-264. 6 PÁLFFY 2009.10. 7 Schiller 1900.167-206. 8 Reichardt 2001.233-246. 170
