Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)

Florin-Nicolae Ardelean: On the Foreign Mercenaries and Early Modern Military Innovations in East Central Europe. Castaldo's Army in Transsylvania and the Banat

lág feletti uralmat tűzte ki céljául,4 így egyértelműen hitt az európai „hitetlenek” feletti dominanciában. Mert bár ez a birodalom multilingvis, multikulturális volt, továbbá számos etnikum lakta, mégis áthatotta az Oszmán-házhoz való hűség, és a muzulmán hit. A hatalmi ideológiával párhuzamosan azonban az Oszmán Birodalmat a reálpolitikai célok elérésének igénye is működtette.5

Az oszmán uralkodói ideológia erősen eltér a korabeli Európa uralkodóinak elképzeléseitől. Ez az, ami miatt a 16. században ide érkező európai követeknek sokszor érthetetlen volt, ami körülöttük zajlott, és sokáig csak nagy üggyel-bajjal tudtak eligazodni a konstantinápolyi diplomáciai útvesztőkben. Munkájuk legnehezebb részéhez tartozott a szultáni szerájban folyatatott többszintű tárgyalások sorozata.

A tárgyalások típusai

Az iszlám vallás kapcsán számtalanszor elhangzik, hogy klasszikus formájában integráló vallás, amely a megismert népek vallásának elemeit, szokásait, hagyományait esszenciálisán magában hordozza.6 A diplomácia területén is tanultak elődeiktől és szomszédjaiktól: az oszmán diplomáciai gépezet működése muszlim (Omajjád, Abbászida, mameluk, rúmi szeldzsuk), bizánci és európai pilléreken nyugszik.7 A diplomácia „a különböző kultúrák találkozási pontja, amely jegyver nélküli csatatérként szolgál a kulturális koncepciók ütköztetéséhez.”8 Ez a megállapítás különösen igaz az európai-oszmán viszonylatban. Konstantinápoly diplomáciája a 15-18. században az amanra, a muszlim vendégjog vendéget védő passzusára épült.9 A birodalom alkalmazkodóképességét mutatja ugyanakkor, hogy már a 16. századtól alkalmazták azt a lehetőséget, miszerint békét lehet és kell kötni a nem muszlimokkal akkor, ha az államérdek úgy kívánja.10 Ezen túlmenően a tárgyalt korszakban elismerték az uti possidetis jogát, vagyis azt, hogy egy-egy terület annak a birtokában áll jogilag, aki azt ténylegesen is birtokolja.11

A tárgyalás a mindenkori diplomácia rendszerének része, legkésőbb az ókori kezdetektől pedig a diplomáciai kommunikáció alapvető formája.12 Az Oszmán Birodalom 16-17. századi történelmét tanulmányozva a tárgyalásoknak alap ve4 Friedmann 2003.14.

5 Yurdusev 2012.193.

6 Goldziher 1881.30,214-319.

7 Tadashi 1990.234. Erről lásd bővebben: Çelik 2011.8-27.

8 Ager 2008.15.

9 Yurdusev 2012.192-193.; Çelik 2011.16-17.

10 Erről Ebuszuud efendi adott ki fetvát. Yurdusev 2012.201.

11 A császár és a szultán között 1718-ban megkötött pozsareváci béke első passzusa úgy kezdődik, hogy a határokat az uti possidetis alapján kell kijelölni. Samardzic 2011.16.

12 Stearns 1996.132.

132