Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)
Czigány István: A furcsa oszmánellenes háború, 1661. Tévhitek és valóság
I és Montecuccoli felemás sikereket hozó hadműveletei nyomán felszínre kerültek a Magyar Királyságban évek óta lappangó társadalmi és politikai konfliktusok. A felekezeti, a központi kormányzat és a rendek közti, illetve a rendeken belüli ellentétek legélesebben Felső-Magyarországon jelentkeztek. Felső-Magyarország és a Tiszántúl a 16. század közepétől kezdve a Magyar Királyság sajátos régiójává vált. Ez a terület az oszmán terjeszkedés nyomán nemcsak a Habsburg és Oszmán Birodalom ütközőzónája, hanem a lokális hatalommá váló, török függésben lévő Erdélyi Fejedelemség hatalmi ambícióinak is a célkeresztjébe került. Az állandósuló háborús állapotok következtében Felső-Magyarország a Partiummal együtt az ország legmilitarizáltabb része lett és szinte kimeríthetetlen fegyverkínálattal rendelkezet.46 47 48 A régió zömében protestáns rendjei már földrajzi helyzetüknél fogva sokkal kevesebb rokoni és gazdasági szállal kötődtek Bécshez és az örökös tartományokhoz, mint a királyság nyugati felében élő középnemesség és arisztokrácia. Elsősorban Erdély és a Lengyel Királyság felé orientálódtak.4, Erdély politikai befolyása különösen I. és II. Rákóczi György fejedelemsége idején növekedett meg. A Rákóczi-család vagyonával, magánhadseregével és váraival már az erdélyi trón megszerzése előtt messze kiemelkedett a régió arisztokratái közül és a királyi hatalom számára is meghatározó és megkerülhetetlen tényező volt. Mindezek következtében itt maradt legerősebb a protestáns felekezet, amely erős németellenességgel párosult. Ez a korabeli felfogás szerint a központi hatalommal, pontosabban a bécsi udvarral való szembenállást jelentette. Schweder Dietrich Kleihe bécsi svéd követ, már 1657 nyarán komoly protestáns-katolikus ellentétekről számolt be uralkodójának. Helyzetértékelése szerint: „a magyarok napról napra nehezebben kezelhetővé válnak, és különösen Felső-Magyarországon felkeléstől... tartanak A8 Alvise Molin Velencei Köztársaság követe pedig úgy látta, hogy a magyarok a „németek ellen velük született ellenszenvet táplálnak, és ha nem volnának a török torkában, és nem volna szükségük segélyre, már elvették volna a koronát az osztrák háztól, melyet inkább szükségből, mint jószántukból tűrnek meg. Mondják, hogy a császár nem igyekszik visszaszerezni Magyarországnak a török által elfoglalt részeit, nehogy a magyarok hatalomra vergődve, büszkék legyenek, és levessék az alattvalói jármot, melynek csak nevétől is irtóznak''.49 Az erdélyi háborús állapotok miatt 1658-tól Felső-Magyarországon egyre nagyobb létszámú ( 1658-ban, nyolcezer, 1660-ban tízezer, 1661 -ben húsz-huszonötezer fős) császári mezei haderő tevékenykedett. Ekkora létszámú mezei hadsereg a tizenöt éves háború óta nem állomásozott az országrészben. Ellátásukhoz hiányzott 46 Czigány2015.41-62. 47 Felső-Magyarország felekezeti és politikai helyzetére nézve lásd Tusor 2002.206-209. 48 Heckenast 1983.214. 49 Pauler 1868.275. 17
