Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 1. A Dobó István Vármúzeumban 2014. február 7-8-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 32. (Eger, 2016)
Nagy László: Az egri várbeli Zárkándy-bástya és Északkeleti-Fülesbástya 2013-as próbafeltárása
NAGY LASZLO 12. Az előző képen látható lőrés közelebbről (fotó: Giber Mihály) Tovább haladva, a bástya északi részében elsősorban az építészeti részletek vizsgálatában értünk el komoly eredményeket. Egy helyen meg kívántuk vizsgálni a Zárkándy Pál által kiépített északi, az Ottavio Baldigara által kiépített déli, illetve az ezek között húzódó, Perényi Péter által emeltetett északi külső várfal csatlakozását. Erre az 1. árokban és annak déli oldalán nyitott keleti és nyugati bővítményekben kerülhetett sor. Ezekben rendkívül érdekes és további kérdéseket felvető megfigyeléseket tettünk. Az 1. árokban ugyanis szinte közvetlenül a felszín alatt előkerült egy szabályos sorokban, rendezetten, fehér habarcsba rakott kőfal, melyet először az északi külső várfal bástyán belüli részeként azonosítottunk. Ahogy azonban lejjebb haladtunk, e falazat alatt egy szürke színű habarcsba rakott, kevésbé rendezett szerkezetben épült, másik kőfal került elő, mely megfigyeléseink szerint korábbi a felette levőnél: az ugyanis feltehetően erre épült rá. ( 10. kép) A falak viszonyából adódóan azok szerepének, rendeltetésének tisztázása komoly feladat, melyekre viszont a későbbi kutatásoknak kell választ adnia. Voltak azonban olyan területek is, ahol a falszövetek viszonyának értelmezése nem okozott ekkora problémát: a bástya északi oldalán ásott kutatóárkokban (1. árok északi része, 9-10. árok, 10. árok és 1. árok északi szakaszának összenyitása, illetve 14. árok) sikerült megfigyelnünk és dokumentálnunk az építmény északi falának belső oldali szerkezetét. (11. kép) A várfal általunk feltárt része 3,5 m vastagságú, és két térszintje különíthető el; de lentebbi részein (a fal aljához közeledve, rézsűs szélesedéséből következően) a 7-7,5 m vastagságot is eléri. A fal belső oldalán több lőrést is azonosíthattunk; ezeknek sajnos nem maradt meg felső lezárásuk. Csak az egyiket, az északi várfal közepén elhelyezkedőt tárhattuk fel teljesen: ( 12. kép) ez 2,2 m szélességű, és 1,3 m-re nyúlt be a falba északi irányban. Mint említettük, az általunk feltárt északi falon két térszintet azonosíthattunk: az egyik a lőrések szintje, a másik pedig azok mögött (tehát déli irányban) közvetlenül, 60 cm-rel alacsonyabb térszinten egy belső falvastagítás, mely 1,5 m szélességű, és a bástya teljes északi részén végig követhető volt. A feltárás során így tökéletesen kirajzolódott egy masszív, az ágyúzásnak jól ellenálló védelmi rendszer: a megvastagított északi várfal a mögötte levő földtöltéssel az ebből az irányból érkező ágyútűznek jól ellenállhatott, síkját pedig legalább kettő helyen biztosan megtörte egy-egy lőrés, melyekből a tüzet viszonozhatták. Sajnos az északi bástyarész keleti kiugró bástyafalának vonalát nem sikerült pontosan megásnunk. Ennek oka, hogy a bástyán belüli földtárolás kényszere miatt e területről már nem tudtuk hová termelni a kiásott köbmétereket. E rész tisztázása így további kutatások tárgya kell, hogy legyen. Ha a keleti bástyafal e részét nem is, a fal belső oldala előtt levő területet sikerült megkutatnunk (12-13. árok). A feltárás során egy faszerkezetes építmény maradványaira, egészen pontosan annak keleti végére sikerült fényt derítenünk. ( 13. kép) Elhelyezkedését tekintve a keleti bástyafal törésvonalának északi belső oldalán került elő, s feltárt keleti végét észak-déli irányú gerendák alkották, melyeket 5,5 m hosszan tudtunk dokumentálni; de nem zárható ki az sem, hogy az építmény egészen az északi bástyafalig tartott. Annak déli oldalán ugyanis kisebb famaradványok szintén előkerültek. Az építmény keleti végét jelentő gerendákhoz kelet-nyugati irányban egymás felett két sorban gerendák csatlakoztak. Az észak-déli irányú gerendákat középtájon egy nagyjából félköríves kőrakás szakította meg, melyet szintén az épület részeként azonosíthatunk. Padlószintet nem sikerült megfognunk; a gerendák között tömör, omladéktól mentes feltöltési rétegek helyezkedtek el. Feltételezzük, hogy az egész építmény in situ helyzetben került elő: erre utal az megtalált faszerkezet rendezettsége. Padlószintje (ha egyáltalán házról, épületről van szó) talán fából, magasabb szinten lehetett és elpusztult, ezért nem került elő. A keleti oldalon talált kőrakás esetleg be-kijárat maradványa lehetett. Az építmény keltezése elhelyezkedéséből, illetve a rétegtani viszonyokból fakadóan (az épület feletti több méter magas feltöltések leginkább a 17. századra keltezhető leletanyagot tartalmaztak) a 16. század végére - 17. századra tehető; ezt a gerendasorok között talált kerámiaanyag is megerősíteni látszik. Egy, a bástyán belüli faszerkezetes építménnyel van tehát dolgunk, melynek nyugati irányú kiterjedésének, illetve pon-71
