Berecz Mátyás - Rémiás Tibor (szerk.): Végvár társadalma a korszakváltás idején - Studia Agriensia 30. (Eger, 2012)

VÉGH FERENC: Katonából zsellér - zsellérből polgár. A végvári katonaság útjai a civil társadalomba a 17-18. század fordulóján (a Zala megyei mezővárosok példáján

Magyar Királyságra kivetett két millió forintnyi adó szétosztása céljából készült jegyzék vármegyénként, azon belül járásokként vette számba az egyes településeken élők, köztük a végvári katonák szántó- és szőlőterületeit. Jóllehet a Zala megyében tevékenykedő rovok megbízatásuk során nem jártak el a tőlük elvárható alapossággal, az unikális jegyzék adatsorai mégis kivételes lehetőséget adnak általános érvényű megállapítások tételére.24 Még akkor is, ha a számadatok — adójegyzékről lévén szó — mind a fegyveresek száma, mind az általuk birtokolt területek nagysága tekintetében vélelmezhetően elmaradnak a valós értékektől. (Melléklet)

Az elmondott hiányosságok ellenére megállapítható, hogy a katonák a véghelyek mindegyikében birtokoltak több-kevesebb szőlőterületet, amely - és ezt az összeírok nyomatékosan hangsúlyozták - nem képezte a telki állomány részét. Szántógazdálkodást ellenben csak Keszthely és Tihany prezidiáriusai folytattak, az egyébiránt ugyancsak intenzív szőlőművelés mellett. Sajnálatos módon a jegyzék csak összesítve adta meg a szőlő- és szántóbirtokosok számát (70, illetve 45 fő), így nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy a két helyőrség katonái körében melyik művelési ág volt a domináns. Egyértelműen kitűnik viszont a jegyzékből, hogy a zalai fegyveresek kezén lévő szőlőterület nagysága (Keszthely kivételével) sehol sem érte el az egy holdat. A katonák átlagosan mindössze néhány kapás25 szőlőt mondhattak magukénak, ami - a korabeli, meglehetősen magas egy főre jutó borfogyasztást tekintve - nyilvánvalóvá teszi, hogy a termés alapvetően az önellátást szolgálta.

A borból mindazonáltal eladásra is juthatott, tekintettel a termésátlagok erős ingadozására. Keszthely, Szigliget, Csobánc zsoldosai például egy holdról közel húsz akó26 bort szüretelhettek, míg máshol ennek alig negyedét remélhették a szőlősgazdának felcsapó végváriak. A bortermelés jövedelmezőségét illetően támpontot adhat, hogy a 17. század második felében a Keszthely környéki borok akója két magyar forintért talált vevőre.27 A

17.) Veszprém, 2002. 9-11.; Máig alapvető Bakács István: Dicális összeírások. In: A történeti statisztika forrásai. Szerk.: Kovacsics József. Bp., 1957. 76-79.

24 MÓL Magyar Kamara Archívuma (=MKA) E 158 Conscriptiones portarum. Tom. L1V. (1664. d.) föl. 665-775. A forrásra a későbbiekben külön már nem hivatkozunk.

25 Egy kapás/kapaalja átlagosan 70-80 négyszögöl. Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek 1601-1874. Bp., 1990. 328-330.

26 Egy pozsonyi akó hozzávetőleg 54 liter. Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig. Bp., 1991. 145-147.

27 MOL P 235 Festetics család keszthelyi levéltára. Gersei Pethő család. Comitatus Zaladiensis 17.cs. No. 1846.

90