Veres Gábor: A népi bútorzat története Északkelet-Magyarországon - Studia Agriensia 28. (Eger, 2008)
A BÚTOROK ÁRAI, KERESKEDELME
A Heves Megyei Levéltárban több céh kérvénye maradt fenn, melyekben kérik a vármegyét az árszabások módosítására, az árak emelésére.374 A kéréseknek a vármegyék csak ritkán tettek eleget maradéktalanul. A vármegyék árszabásait sokféle módon igyekeztek kijátszani erről éppen a betartatásukra született szankciókból tájékozódhatunk. Nógrád vármegye 1743-ban kiadott rendeletében például arról olvashatunk, hogy a mesteremberek gyakran földesurak vagy más befolyásos személyek védelmét keresve próbálták az eladási árat felsrófolni, illetve kibújni a limitált áron való eladás alól. A pártfogót, nemest ebben az esetben törvényszék elé vagy a legközelebbi megyegyűlésre idézték, a mesterembert pedig áruja elvesztése mellett 12 Ft-ra büntették. A mesteremberek munkájuk hosszabb-rövidebb időre történő felfüggesztésével is próbáltak protestálni a szabott árak ellen, illetve a heti vagy országos vásárok alkalmával a piacon nem jelentek meg, portékájukat házaiknál próbálták értékesíteni. A vármegye magisztrátusa mindkét esetben 12 rajnai forint büntetést helyezett kilátásba.375 Az elkobzott árut a vásárdeák kapta meg, a pénz- büntetésből befolyt összeget pedig a magisztrátus tagjai között osztották fel. A szankciókat is magába foglaló iratot 1744 márciusában a szomszédos Borsod vármegyének is megküldték376, ahol szintén kihirdetésre került. Heves és Külső Szolnok vármegye 1813-as limitációjában a szabott árak - akár a vevő, akár az eladó részéről való - be nem tartását, a nemesek esetén a szolgabírói bejelentéssel a vármegye törvényhatósága alá utalja, ahol 24 forint büntetést helyeztek kilátásba. „Nemtelenek” - azaz nemesi kiváltsággal nem rendelkezők - esetén pedig 24 botütés volt a rendelet be nem tartásának szankciója.377 A limitációk kiadása a XIX. század közepéig volt gyakorlat. A fennmaradt levéltári források alapján elmondható, hogy a XIX. század húszas éveitől Északkelet-Magyarországon már elsősorban az élelmiszerek - ezek közül kiemelten a húsok - árait szabályozták, a kézművesek áraira vonatkozó szabályok egyre ritkábbá váltak. Ennek oka, hogy a Helytartótanács 31583. számú rendeletében megtiltotta a megyéknek a kézművesek árainak helyi szabályozását. Zemplén vármegyében az utolsó árszabást 1849. november 3-án bocsátották ki Sátoraljaújhelyen, melyben a hús és a gyertya árát szabták meg.378 374 1813-ban például a takácsok és a tímárok is kérvényt küldtek az árszabások megváltoztatásának ügyében HML-l/b-298. 1813:995. 375 NÉKÁM Edit - SCHNEIDER Miklós 1981. 24. 376 BAZML IV. A 501/b XVI. I. 76. 377 HMLIV-l/b 298:1813. 378 BAZML. SFL.V. Tállya Körlevelek, jkv. 1845-1850. 291. irat. 152
