Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig - Studia Agriensia 25. (Eger, 2006)

Élet az üveghuták árnyékában

A megszűnt üveghuták lakosai elvben három lehetőség közül választhattak. Az egyik, ha a megélhetés alapja kizárólag a mező- és erdőgazdaság lett, amely nem volt ismeretlen a számukra, mert jövedelem-kiegészítésként űzték azt. Egy másik lehetőség az elvándorlás volt. Ez esetben a hutahely nem fejlődött faluvá, mert annak egykori lakosai a környékbeli településekre költöztek. Még arra is találunk példát, hogy a megszűnt üvegolvasztó munkásai kivándoroltak Amerikába. Ez történt a Liptó megyei Maluzsinán, ahol 1884- ben bezárták a gyárat, s az 1880-ban még 303fős telep népessége 1890-ben 204 főre csökkent, mivel a lakosság egyharmada kivándorolt.915 Harmadik továbbfejlődési út is előfordult azon szerencsés esetben, ha sikerült a hutásoknak a település környékén más ipari munkát vállalni.

Az egykori üvegcsűrök helyben maradt népessége, amely a mezőgazdaságból való megélhetés útját választotta - hazai történelmünkben ez volt a leggyakoribb —, nehéz sorsot vállalt. Utak, hidak nélkül, elzárt hegyvidéken, orvostól, paptól, postától és alapvető intézményektől (iskola, kórház, hivatal) távol kellett élniük. Ezek az egykori hutás telepekből keletkezett falvak általában csak a XX. század második felére érték utol egy hagyományos falu nívóját, például a Bükkben és a Mátrában, s ezért egy hátráltatott fejlődési utat jártak végig. Az egykori hutákból is állandó, új települések keletkeztek, az ország erdőkkel borított hegyvidéki területein, többnyire a legmagasabb tengerszint feletti magasságban.916

915 1910. évi népszámlálási adatok alapján.

916 CSIFFÁRY Gergely 1996. a. 159.

236