Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - Ellentézis a fundamentumban. Ida regénye

nyét a dzsentri hullásában személyes sorsként élték át, és a művészet világában oldották fel: a Mikszáth-életmü, Kaffka Margit és Török Gyula regényei lehetnek erre legjobb példák, de bizonyára nem tévedünk, ha Krúdy Gyula álomvilágát és boldogság után „postakocsizó” hőseinek lélekrezdüléseit is ebből a forrásból eredeztetjük.

Az Ida regénye alább bemutatandó legfontosabb motívumai bizonyítják majd, hogy Gárdonyi a magyar századforduló társadalmi valóságából építette fel müvét, s hogy tudatos írói eljárással, aprólékos műgonddal „perszonifikálta” erkölcsi-érzelmi tartalmakká a feudális hagyományokkal terhelt urbanizálódó világ ellentmondásait.

Utaltunk már rá — Gárdonyi József nyomán és az író titkosírásos feljegyzéseit idézve —, hogy az Ida regénye meglehetősen nehezen született Gárdonyi tollán. Soha nem írt könnyen, de ezt a müvét már valóban az általa elméletileg is végiggondolt esztétikai követelmények törvényeihez szándékozott igazítani. Csak ezzel magyarázható az aprólékosság, az elégedetlenség, illetve a többszöri újrakezdés.

Mindenekelőtt a legalapvetőbb feladatot kellett megoldani: a regényszerkezet biztos tartópillérét kellett megtalálnia. Gárdonyi számtalan változatban megfogalmazta feljegyzéseiben, hogy „ minden művészet fundamentuma a kontraszt”, vagyis az olyan „ellentézis”, amely feszült helyzeteket teremt a szereplők között, hiszen csak az ilyen, jellemeket egymással ütköztető „szituációkból” keletkezhetnek „extázi- sok” - lelki izgalmak -, amelyek viszont kiváltják a „rezgéseket”, az érzelmi reflexiókat.

Ugyancsak titkosírásos jegyzeteiben kulcsot ad regényéhez is: „Hogy mennyire minden az ellentézis a fundamentumban, láthattad az Ida regényében. Magától dőlt belőle, mint a megfordított zsákból, mind a regény". Másik helyen még egyértelműbben fogalmaz: „Ha egy mondatba foglalod a témádat, a mondatnak nagy ellentézisnek kell lennie. Például Ida regénye: férj, aki beleszeret feleségébe... ” Ezt a merőben lelki-érzelmi feszültséget az oly sokszor hangsúlyozott „nagyjelenet” oldja fel, amelyben a személyiség vágyai, vonzódásai felszabadultan kiteljesednek. Az Ida regénye záró szituációja - Balogh Csaba és O Ida szeretetben oldódó egymásra találása - valóban szemléltető példája lehet az addig béklyóba zárt érzelmek szabad érvényesülésének.

152