Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Világkép és stílus. Gárdonyi gyakorlati esztétikája

is a színvonaltalan, könnyű irodalom példájaként emlegetett. A differenciálás hiánya vezetett ahhoz az értékzavarhoz is, amely az író népiességét, stílusát és nyelvezetét kísérte. Mert ha a Thurzó Gábortól elmarasztalt „népszínmüves szoba-plein-air” vagy a Rónay György által kárhoztatott „pszeudo-népies műnyelv” érvényes is lehetett a megtagadott - Gárdonyi által soha komolyan nem vett - Göre Gábor-történetekre, ezeknek kiterjesztése az egész életműre minden bizonnyal abból fakadt, hogy mindkét bíráló a népi-paraszti világ szociális konkrétságát kérte számon az írón.

Móricz Zsigmond Gárdonyi népszemléletét is világosabban látta. Az 1919-es egri látogatásáról megemlékező Pesti Napló-beli cikkében141 írta meg, hogy szerinte Gárdonyi ismerte fel a parasztot, mint individuumot, az ő parasztjai jelentek meg először a magyar irodalomban, mint lelki életet élő emberek; a társadalmi korlátozást nem ismerte, népének egyéniségei nem szociális lények, „tiszta lelkiség” jellemzi őket „ Gárdonyinál ezek az emberek az emberiség tényezői, semmivel sincsenek hátrább emberi jogokban s elbírálásban, mint más társadalmi osztálynak tagjai”. Beszámolt Móricz Zsigmond arról is, hogy kérdésére, miszerint olvas-e társadalomtudományi műveket, Gárdonyi egyetlen kézlegyintéssel válaszolt: „ a paraszt éppen olyan ember, mint más ember”. „Ebben teljesen benne van az őfelfogása — írta Móricz —, ami a maga korában, a népszínművek érzelgősen parasztbecéző korszakában forradalmi jelentőségű volt".

Az ellentétes vélemények ismeretében ma már úgy látjuk, hogy Gárdonyi népiességében is az életmű egészét meghatározó, annak lényegét kifejező szemlélet és attitűd jelenik meg: a pszichologikummá stilizált általános emberi vonásokon minduntalan áttűnnek az életvalóság helyzetei, környezeti és létformát meghatározó motívumai, de az írót nem ezek etnográfiai vagy szociográfiai tényei érdeklik. Világképéből eredően elsősorban az önértelmező belső szabadság lehetőségeivel és korlátáival foglalkozik. Jól látta ezt már Schöpflin Aladár is: „Az emberi sorsokat magukban vizsgálja, nem a többi emberek sorsára vetítve. Ezért nem alkotott típusokat, amelyek egy osztályt, egy fajt, egy kort reprezentálnak. Munkáiból megkapom a magyar paraszt ké141 Móricz Zsigmond, 1933 ih. Lásd a 7. sz. jegyzetet!