Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

CZIGÁNY ISTVÁN: Felderítés és térképek

zisztenciájú Kasza Mihály, a Balaton környékének és zalai vidéknek az egyik leghíresebb kalauzává vált korszakunkban, aki a végváriaknak tett szolgálatok mellett rablásból élt. Rendszeresnek mondható az esetenkénti díjazásban részesülő un. „hírmondó polgárok” alkalmazása. Ők általában valamely hódolt falu lakói voltak, ezért viszonylag feltűnés nélkül jártak a török területeken.5

A különböző csatornákon nyert információk legnagyobb hányadát természetesen a hadvezetés hasznosította, ám egy részük a hadmérnökökhöz is eljutott. Ez lehetőséget nyújtott az ellenséges terület és az erődítményekről készült térképek korrigálására.

Mint láttuk, a rabok viszonylag pontos értesüléseket tudtak szerezni, hiszen sokan viszonylag nagy területeket jártak be és fogságukat általában valamelyik erődített helyen töltötték. Természetesen a Marsigliéhoz hasonló eset, mikor egy szakember mérte fel a terepviszonyokat és az erősségeket, viszonylag ritka. Ám a rabok, különösen a katonai tapasztalattal rendelkezőké, igen hasznos volt, mert időről időre friss információkat tudtak szerezni az ellenséges várakról.

Idézzük erre példaként Cadzus (Kádas?) György nevű Lentiből való lovaskatona esetét. Ó négy évig volt fogságban Kanizsán és 1685 június elején váltságdíj ellenében szabadult. Kihallgatására június 25-én került sor Belatinc várában, ahol nemcsak az őrség létszámáról és állapotáról kérdezték, hanem vár alaprajzáról és erődítéseiről is. Ezen információkra a jegyzőkönyv tanúsága szerint a negyedik pontban voltak kíváncsiak. Noha az 1664-es ostrom óta már több mint húsz esztendő telt el, de az ott raboskodó katona úgy tudta, hogy nagyobb építkezéseket nem végeztek, csak az akkor keletkezett sérüléseket javították ki. így a vár nyugati oldalán fekvő, a régi, vagyis a „rácz várost” alkotó szigetet, széles kettős karósorral megerősített palánkkal vették körül, mely a földtöltéssel együtt nem magas, de különböző lövő szerszámokkal jól ellátott. A keleti oldalon lévő ún. kis szigeten álló külvárost szintén karópalánkkal vették körül, de ezeket, a katona beszámolója szerint, nem fonták össze vesszőkkel, hanem fával támasztották meg.

Azt természetesen nehéz megmondani, hogy mennyi információ jutott el hadmérnökökhöz. Az viszont tény, hogy számos hadmérnök dolgozott a Magyar Királyság törökellenes végvári övezetében az erődrajzok és térképek használata pedig általánosnak mondható a felső katonai vezetők körében. Ez nem véletlen, hiszen az erődítés és a tüzérségi ismeretek feltételezték a térképek és vázlatrajzok készítésének ismeretét, amelyet a század különböző tiszt5 Iványi Béla: Végvári élet a Dunántúlon a XVII. században Budapest, 1958. (kézirat) Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára Ms 5301/7.

186