Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)
CZIGÁNY ISTVÁN: Felderítés és térképek
képző intézményeiben az oktatás része volt.6 Bár a Magyar Királyságban még nem léteztek tisztképzés ilyen formái, de a főnemesség jelentős része, akikből a katonai vezető réteg zöme kikerült, külföldi tanulmányútjai alatt megismerkedett a haditudományokkal köztük a térképek, helyszín és tervrajzok készítésével is.7 Esterházy Pál a későbbi bányavidéki főkapitány az 1665 után írott „Mars Hungaricus” című művéhez a hadieseményekben szereplő várakról, így például Berzencéről vagy Barcsról tollrajzokat készített, ami feltételezi, hogy rendelkezésére állottak korabeli helyszínrajzok és térképvázlatok.8 A század hatvanas és hetvenes éveiben a királyi Magyarország végvárrendszerének stratégiai fontosságú erősségeit korszerűsítették és több helyütt jelentős karbantartási munkák folytak, így az országban igen sok hadmérnök dolgozott. Közülük is kiemelkedett Francesco de Wymes, Győr és Komárom, valamint Lucas Georg Schiga felső-magyarországi hadmérnök munkássága. Wymes a Bécs védelmét szolgáló alsó-magyarországi várakat erősítette meg, Schiga pedig, aki 1669-1684-ig működött az országban a felső-magyarországi erősségeket korszerűsítette. Martin Stier a császári hadsereg főhadmémöke a Hofkriegsrat utasítására 1660-1661 között felmérte és egyben feltérképezte a horvát, vend, stájer és a déldunántúli várakat.9 Ennek a munkának az eredményeként 1661-ben elkészítette a horvát és a magyarországi végvárövezetet ábrázoló térképét, „Mappa über die Gränizen von den Adriatischen Meer bis Siebenbürgen” címmel. A jobb tájékozódás érdekében a magyarországi és délvidéki várakról külön jegyzéket készített térképéhez.10 Stier a térképén hét végvári kerületet különböztetett meg, amelyek erősségeit különböző színű körökkel jelölt: úgymint a horvát-tengermellékit, vend-bánátit, a gróf Zrínyiét, vagyis a Muraközt, a Batthyány végvárakat, vagyis a Kanizsa ellenit, a győrit a Bányavárosit, vagyis a bányavidékit, végül a felsőmagyarországit. Külön színnel feltüntette a török végvárakat és piros vonallal je6 Az első modem tisztképző intézményt Johann von Nassau hozta létre 1617-ben a németalföldi Siégenben. Geoffry Parker: Die Militärische Revolution. Die Kriegskunst und der Aufstieg des Westens 1500-1800. Frankfurt-New York, 1990. 49. o. 7 Bethlen Miklós, aki később nem a katonai pályán, hanem Erdély kancellárjaként kamatoztatta tudását, önéletírásában beszámolt, hogy 1662-ben Maastrichtben „Fortificatióra vagy mi- litaris architecturára egy Wasner nevű igen vén, részeges, de nagy híres matematicus tanított,...ezen a tudományon én igen kaptam, és ezért Adam Freytag architektúráját németről deákra is fordítottam volt...”. Adam Freytag: Architectura militaris nova et aucta oder Rewe vermehrte Fortification von Regular Vestungen c. munkájáról van szó, amelyet más források szerint nem latinra, hanem magyarra fordította Bethlen. Bethlen Miklós önéletírása. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: V Windisch Éva Budapest, 1955. 182-183. o. 8 Esterházy Pál: Mars Hungaricus. Zrínyi-Könyvtár III. Szerk.: Kovács Sándor Iván 138-141. o. 9 A jelentést és a térképanyagot közli Louis Krompotic: Relation über fortfikation der Südgrenzen des Habsburgreiches von 16. bis 18. Jahrhundert. Hannover 1997. 10 ÖNB Hsg.Cod 8332. 187
