Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

PÁLFFY GÉZA: Hírszerzés és hírközlés a törökkori Magyarországon

módon, hogy a jelentősebb erősségek parancsnokai saláriumuk mellett külön összeget, úgynevezett kémpénzt (pecunia explorerions, Kundschaftgeld) kaptak, amely az 1550-es években még mintegy 400-500, a békeidőszak alatt azonban már csak 200 rajnai forint volt évente.69 Ebből ugyan havonta egy-két hódoltsági bíró, alkalmi kém vagy kereskedő információ-szerző útjának költségét fedezhették, a nekik kifizetett összegeket azonban gyakran nem rendeltetésszerűen használták fel, hanem saját, gyakorta valóban elmaradó zsoldjukat egészítették ki abból. Ez persze azt eredményezte, hogy az állandó fizetségen tartott kémek száma valóban jelentősen megfogyatkozott. Kevés végvári főtiszt jelentett ugyanis olyan kivételt, mint Kerecsényi László, aki szigetvári, majd gyulai főkapitányként még magánjövedelmeit sem kímélte, csakhogy élete és tisztessége megőrzése érdekében kémeit megfelelően fizethesse.70

A kialakult helyzet orvoslására az érsek több javaslatot tett. Elsőként szorgalmazta, hogy a Haditanács tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a budai pasához különféle ügyekben küldött követek ne „idiótákból”, hanem olyan tapasztalt, éles látású és a török ügyekben jártas személyekből kerüljenek ki, akik tárgyalásaik során képesek felmérni, hogy a budai udvarban kik alkalmazhatók a keresztény fél számára hírszolgáltatásra és e célra meg is tudják nyerni azokat. A jelentősebb török véghelyeken hasonlóképpen kell állandó, fizetett személyeket alkalmazni. Azaz ne a kapitányok küldözgessék alkalom- adtán ad hoc, főleg paraszti származású hírszerzőiket az ellenség váraiba, hanem állandó, beépített kémek szolgáljanak onnan a kapitányoknak folyamatos információkkal. Mindezt Verancsics úgy vélte kivitelezhetőnek, hogy a kémhálózat helyi finanszírozását kiveszik a kapitányok kezéből és a legjelentősebb véghelyeken kamarai alkalmazottakra bízzák, akik azután a kémpénz

69 1553: Zrínyi Miklós bán - évi 480 r. f. Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. Közrebocsátja Barabás Samu. I. köt. Levelek. 1535-1565. Bp., 1898. 202-203.: No. CXXVI. és 205-206.: No. CXXIX., Uo. II. köt. Levelek. 1566-1574., Oklevelek. 1534-1602. és Pótlék. 1535-1567. Bp., 1899. 322.: No. XCVIII. (MHH I.: Diplomataria XXIX-XXX.); 1576: Komárom - évi 200 r. f. ÖStA Finanz- und Hofkammerarchiv [FHKA], Hofkammerarchiv [HKA], Hoffmanz Ungarn RN 34. 1577. Apr. fol. 11-17. (Ugyanakkor megjegyezendő, hogy Andreas Kielman von Kielmansegg főkapitány ebben az esztendőben ezen összeg felett „extraordinaríter" még 135,5 r. f-ot költött a hírszerzés céljaira.) 1582: Tokaj - évi 192 r. f.: Pálffy Géza'. A magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékei. In: Hadtörténelmi Közlemények 108/1. (1995) 160.

70 Komáromy A. : Kerecsényi László levelei i. m. 133—135.: No. XXVIII. (1555) és 260-262.: No. LI. (1561) Vö. ugyanezt támasztja alá a gyulai végvár fennmaradt kémszámadása, amely szerint 1565-ben Kerecsényi 1292 magyar forintot költött hírszerző tevékenységre. Bessenyei J. \ A gyulai vár számadása i. m.

52