Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)
A szabadságharc szolgálata - A dandámok
lóaljaink egyáltalán nem voltak. A magyar feltöltésű sorgyalog- és huszárezredek jelentősebb része hazánk határain kívül állomásozott. Ugyan az országgyűlés 1848. Április 11-én szentesítette a polgárőrségről alkotott XXII. Cikkelyt, amelynek eredményeként a hónap második felére a nemzetőrség létszáma csaknem 60 000 fő volt, azonban e létszámnak csak valamivel több mint egyötöde (15 000 fő) rendelkezett lőfegyverrel (puskával)! Harcértéke így meglehetősen mérsékelt volt. Csökkentette eme értéket az is, hogy a nemzetőrök csupán néhány hétig „hordták a mundért”, s különösen a mezőgazdasági munkák idején bizony sokan hagyták el szolgálati helyüket. Az apostoli magyar király (V. Ferdinánd) 1848. május 7-én utasította a budai, a temesvári, a nagyszebeni, a zágrábi és a péterváradi katonai főparancsnokságokat, hogy az országban állomásozó katonaság a magyar hadügyminisztertől kapja a parancsokat, s akinek hatásköre a katonai határőrvidékre is kiterjed. (Az uralkodó ezt annál is inkább szívesen tette, mert a magyar hadügyminisztert, Mészáros Lázárt, báró Ottinger Ferenc császári tábornok, budai dandárparancsnok helyettesítette. Mészáros Lázár csak május 23-án érkezett meg Itáliából, miután engedélyt kapott arra, hogy május 17-én ezredét átadja az új parancsnoknak.) Ebben az időszakban a legütőképesebb katonai alakulatok tehát a sorgyalog- és a huszárezredek voltak. A magyar király rendelkezését, amely szerint a magyar csapatok hazahozatalát és az itt levő nem magyar ezredekkel való kicserélését meg kell gyorsítani, a bécsi katonai adminisztráció tudatosan késleltette. Mindez annak ellenére történt, hogy az első és független, felelős magyar kormány - kerülni igyekezvén a Béccsel való ellentétek kiéleződését - lemondott az Itáliában állomásozó magyar alakulatok hazarendeléséről. Az itthoni magyar feltöltésű sorgyalog- és huszárezredek a bánáti-bácskai harcokban jelentős tapasztalatokat szereztek, amely tapasztalatokat - pl. a tavaszi hadjárat során - eredményesen is alkalmazták. Felértékelődtek tehát azok a tisztek, akik a Délvidéken harcoló alakulatok élén álltak. Knezié Károly 1848. évi előléptetéseinek motívumát e nagyon valós tényben is kereshetjük. A legfontosabb azonban felkészültsége, személyiségének értékei voltak, mint ahogyan az a hadügyminiszter utasításból is kiderül. 59
