Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Czigány István: A végvári katonaság és a régularités a XVII. század utolsó két évtizedében
mos bírálatot kapott. Ezt látszik igazolni az is, hogy az Udvari Kamara az egyre akutabb török veszély miatt 1680 szeptemberében kéri az uralkodót a Kanizsa elleni, a bányavidéki és a felső-magyarországi főkapitányságokban a régi 10 662 fős „gräniz status” visszaállítását, vagyis a közvetlenül a király által fizetett végváriak számát, amelyet a redukció alkalmával 4 752 főre csökkentettek.13 A törökellenes visszafoglalóháború előtt egy 1683-ra datált összeírás 11 623 katonát vett számba a királyi Magyarország véghelyein.14 Esterházy Pál nádor tervezetei és intézkedései pedig közel 15 000 főnyi mezei katonaság kiállításával számoltak.15 Az ország nádora elvben a török ellenében 20-25 000 katona kiállítását tervezte a királyi Magyarországról, annak ellenére, hogy a kuruc király Thököly Imre vezetése alatt ekkor egy 15-17 000 főnyi haderő állott. A sorsfordító kahlembergi győzelmet követő két esztendő katonai sikerei nemcsak az oszmánok hatalmát ásták alá, hanem 1685 őszére összeroppantot- ták Thököly Imrének a törökkel szövetséges felső-magyarországi fejedelemségét is. Forrásaink tanúsága szerint ekkor összesen 17 068 volt kuruc katona állt császári szolgálatba.16 Mind a császári, mind a magyar katonai vezetők tisztában voltak, hogy ezt a nagy létszámú magyarországi katonaságot valamilyen módon integrálni kellett a birodalmi hadigépezetbe. 1685 táján felvetődött ugyan egy magyar parancsnokság alatt működő seregtest létrehozása, de ezt jelenlegi ismereteink szerint elsősorban pénzügyi és katonai megfontolások miatt elvetették. Ám a császári hadvezetés az 1670-es évek regularizációs törekvéseinek részleges kudarcaiból okulva a magyarországi katonaság központi ellátás irányítás és egységes hadi jogrendszer alá vételét a törökellenes felszabadító háború idején fokozatosan hajtotta végre. Kezdetben a császári hadvezetés a végvidéki főkapitányok útján toborozta össze a hadjárathoz szükséges magyarországi katonai erőt. Batthyány Ádám, az idősebb Bercsényi Miklós és Esterházy János, a három főkapitányságból a harctérre menő csapatok magyar parancsnokai például 1685. június 22-én hétpontos szerződést kötöttek az Udvari Haditanáccsal a harctéri szolgálat feltételeiről. Az írásban rögzített szerződés szerint gondoskodni kellett a „gräniz miliz” elmaradt fizetésének pótlásáról éppen úgy, mint a hadba vonuló végváriak helyettesítéséről. A végváriak részére menlevél kiállításáról állapodtak meg, biztosítván a hadiadó alóli mentességet, továbbá a harctéren a hadi komisszariatusság intézkedett a zsold kifzetéséről az élelmezésről és a munícióról. Külön pontban intézkedtek az ellenségtől szerzett zsákmányt sorsáról kikötve, hogy azt a német katonaság nem veheti el.17 A harctéri szolgálat idejére a lovasok havonta 3, a gyalogosok 2 forintot kaptak. Forrásaink szerint e három generalatusból ekkor 6 000 végvári és 2 500 szabad katonát verbuváltak.18 48
