Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Imre Mihály: A kereszténység védőbástyája (Egy irodalmi toposz XVI. századi változatai)
Ulászló megválasztása után azonban megváltozik a helyzet, ez a hivatás már a magyar királyé. Néki kötelessége a kereszténységet védelmezni a pogány ellen, így vélekedik a kortársi közvélemény is. Idézzük Benda Kálmánt: „A XV. és még inkább a XVI. században Európa Magyarországot és a magyarságot a törökkérdésen át látja, minden róla szóló vélemény a törökkel kapcsolatos. Magyar részről vesztett vagy nyert csaták, szerencsés vagy szerencsétlen hadjáratok egyik végletből a másikba lendítik a közvéleményt... A XV. század közepén mind jobban és jobban begyökerezik a közfelfogásba, hogy nem a görög császárság, nem is a Balkán vagy a lovagrendek, egyedül Magyarország a kereszténység védőbástyája, a propugnaculum et antemurale christianitatis.”4 Különösen a nándorfehérvári győzelem után billen ebbe az irányba a mérleg s válik egyre erőteljesebbé a XV század végéig. Ekkorra mindkét eszmei-etikai komponense kialakult: a nyugati közvélemény szemében Magyarország méltán és eredményesen töltheti be e szerepkört, a magyarság pedig vállalja, magáénak tudja immár azt, annak minden politikai-katonai és ideológiai feladatával és terhével. „Magyarország ebben az időben a középkorban soha el nem ért magasságban áll. A leáldozó egyházi hatalom, a felkelő nemzetállamok csak benne bíznak, mind csak tőle várnak mindent a törökkel szemben...A bástyának az őrsége, a védő - a magyarság, a propugnatores, a milites Christi. Az egész küzdelem feje a jóslások szerint jövendő dicsőségek Istentől küldött vezére a magyar király, az Athleta Christi, a defensor fídei. Ország, nép és király vállalták és állták a harcot, amíg erejük tartott...” - írja Benda Kálmán.5 A külső megítélésnek és a belső önértékelésnek nagyjából egyensúlya alakult ki, bár a XVI. század kezdetén már ennek fölbomlási tüneteit figyelhetjük meg. A védőbástya gondolatot leginkább a pragmatikus politikai műfajok hordozzák kezdetben (pápai bullák, misszilis levelek, követjelentések, oklevelek, diplomáciai följegyzések etc.), ebbéli szerepük még akkor is megmarad, amikor fokozódó szerephez jutnak majd az irodalmi földolgozások. A XV. században pedig egyre nagyobb számban jelennek meg irodalmi feldolgozásai, amelyek esztétikai megformáltságukkal immáron nyomtatásban még hatékonyabb propagandisztikus eszközt jelenthetnek. A védőbástya gondolat XV. századi megformálásában meghatározó szerepet játszott a reneszánsz irodalom, fejlődési vonulatának egyik fő ága ez. Egyik legnagyobb hatású megfogalmazója és elterjesztője Aeneas Sylvius Piccolomini, aki korának meghatározó politikai és ideológiai tényezőjeként, kiemelkedő hummanistaként egyik leghatékonyabb propagátora is volt. Később már pápaként is jó néhányszor foglalkozik e kérdéssel s bár említései néha misszilis levelek, máskor birodalmi gyűléseken elmondott politikai szónoklatok; mindegyikben közös a rendkívüli gondos, művészi tudatossággal, művészi hatásosságra törekvő retorizáltság. Igen nagy megértést, rokonszen- vet és elismerést tanúsít a magyarok ügyében. Nem győzi elégszer hangoztatni 218
